SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Mihail Jelizarov az új orosz irodalom izgalmas szerzője többféle műfajban jeleskedik. Van operaénekesi és filmrendezői diplomája is, de dolgozott operatőként, sőt zenét is szerez. Magyar nyelven először A sírásó című regénye jelent meg, amely temetőkben és a temetkezési vállalkozások világában játszódó felnövekedésregény.
A nemrégiben kilencvenedik születésnapját ünneplő költő legújabb kötete összességében hermetikusan illeszkedik az életműbe, akárcsak préselt virágok egy könyv lapjai közé, az olvasó pedig örömmel indulhat a benne rejlő titkok felfedezésére.
Tamás Zsuzsa regénye úgy gondolom, jól felkészítheti az olvasóját arra, ami az iskolában valószínűleg még előtte áll: a történelmi ismeretek megszerzése nem csak adatok és események személytelen egymásutánja, hanem egy közös emlékezet és narratíva megismerése.
A Tévelygő csillagok az egymást követő generációk sorsának felvázolása ellenére is elsősorban mai, városi környezetben élő amerikai őslakosokról szóló történet, amelyben többek között olyan témák kerülnek elő, mint az egyéni és kollektív traumák, az elveszettség, az identitáskeresés – és a függőség.
Csordás Kata első verseskötete telis-tele van grandiózus tájakkal, Balatonnal, növényekkel és állatokkal, nem szűnő, észrevétlen morajlással és emlékeket idéző szagokkal. A versek beszélői próbálják kialakítani viszonyukat az épített környezettel, gyermekeikkel, gyermeki és anyai önmagukkal és a társadalommal.
A sors különös iróniája és Gurnah tanmeséje az, hogy Yusuf talán fel sem fogja: a Paradicsom végig ott volt előtte Aziz bácsi kertjében, de messze el kellett utaznia ahhoz, hogy megtalálja – majd rögtön el is veszítse.
A Fekete szív nemcsak egy fiatal nő felnövéstörténete, de egy vérfagyasztó thriller is. Jól vegyíti a lélektani szálat a nyomozással és a horrorisztikus elemekkel, minden kezdeti lassúsága ellenére pedig fenntartja az olvasó figyelmét. Izgalmas, megrázó sztori, szerethető főhőssel – és egy nagyon gonosz anyóssal.
Takács Zsuzsa a tényeket újraszervezi, kopogós információkat bocsát útjára, tárgyilagos magasságból világítja meg a líra tárgyait, majd finoman, alig érzékelhetően elmozdul, a háttérsugárzás nő, a formaszervező hang egy történettöredék üvegcserepét csempészi be, lépésrendet vált, a repedt anyagon kicsorbult fény átszínezi, áthangolja a tónusokat, a hangsúlyeltolódások a szerkezetet mozgásba hozzák, a vers mintegy visszafelé íródik meg.
De nem csak az élénk karakterek vagy a nem várt történések teszik naggyá ezt a művet, hanem az is, ahogy a szerző képes bemutatni a szeretet és a kötődés ezernyi formáját, valamint az is, ahogy egymáshoz idomítja a sokszor egészen idillikus leírásokat a legborzasztóbb realizmussal.
Ennek az időszaknak a borzalmait összegezi munkájában Végső István történész.