SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Igen, jogos a könyv címe, Neandervölgyiek. Hiszen a neandervölgyi ősember egyesek szerint kihalt, mások szerint pedig tovább élt a homo sapiens sapiensisszel keveredve, akik mi vagyunk; erőszaktól szabdalva és erőszakot alkalmazva, ábrándos és inkább sikertelen keresésben.
Solá újabb írásművében csak azért lappang több emberöltőnyi memória, hogy semmit ne tanuljanak belőle és valamennyiünket az idő enyésszen. Ez az igazi rémület, a nagybetűs Fanatizmus és Tudatlanság, mint a végítélet két lovasa: a Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél keretsztorijában csak az összes, szellemalakká fakult hölgy gyűlik össze és fog kezet, a végtelenségig.
„Kiszabadítom az árnyékból az anyámat” – ez a cél lebeg a középkorú elbeszélő előtt, amikor édesanyja portréját rajzolja meg egy regényben, melyben visszatekint a gyerekkorára és újraírja a családi narratívát. Az apja ellen lázad azzal, hogy anyjára emlékezik, aki egész életét az önfeladás láthatatlanságában töltötte. Toxikus családi légkör, egy elszigetelt anya, és a fiú, aki egész életében küzd a család okozta sebekkel.
De nem csak az élénk karakterek vagy a nem várt történések teszik naggyá ezt a művet, hanem az is, ahogy a szerző képes bemutatni a szeretet és a kötődés ezernyi formáját, valamint az is, ahogy egymáshoz idomítja a sokszor egészen idillikus leírásokat a legborzasztóbb realizmussal.
A Mészöly-díjas Szeifert Natália negyedik könyve egyedülálló abban, hogy egy nagyon jól eltalált narratívával, fordulatos cselekményvezetéssel, kitűnő ember- és valóságismerettel regénybe transzponálja ezeket az izgalmas kérdéseket, a kortárs irodalmat kiemelkedő, karakteres darabbal gyarapítva.
A szerző írásművészetében nem először találkozunk önéletrajzi ihletésű szöveggel, már a Luther kutyái című regényében is saját életének történéseit állította a középpontba, amikor súlyos betegségét és az abból való gyógyulását dolgozta fel. Új kötetében az időhorizontot tágra nyitja, és benne a 20. század elejétől, a felmenői emlékeitől napjainkig idézi fel családja múltját és személyes történetét.
Nem a háborúról és a halálról mesél, hanem az elpusztított életet akarja megjeleníteni a maga hétköznapi, prózai formájában.
A Buddha a padláson szerzőjét az érdekelte, hogyan feszülnek egymásnak a különböző irányú hűségeink egy krízisben, mit tesz az emberrel a beláthatatlanná táguló idő, illetve az árulás stigmája, és milyen árat kell fizetni, ha a felejtést választjuk túlélési stratégiaként.
A Dreherek élete szinte végig meseszerű az első oldaltól az utolsóig: sikerrel átszőtt álomutazás apró kátyúkkal, amiben csak egy-egy pillanatra torpan meg a sörgyáros dinasztia diadalmenete, hogy aztán még nagyobb lendülettel haladjon előre.
Az ígéret egy olyan fájdalmasan ismerős diszfunkcionális család története is, ahol a közös hallgatás végül belülről emészt el mindenkit, mindenkit a maga módján és idejében.