SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A magyar nemzet biztonsága sok szempontból kegyes az olvasóval, a végtelen gondolatfolyamok burjánzása mellett sem bugyog túl a befogadói korlátokon. Profánul fogalmazva: érthető. És igen, ez olyasmi, ami az egész életében a tökéletes mondatot kereső Krasznahorkaitól már egyfajta meglepetés, és még csak nem is az egyetlen, ami ebben a viszonylag rövid regényben érheti az olvasót.
A francia irodalom punk sztárja kőkeményen beleáll a provokatív kérdésekbe: a szexuális zaklatás, MeToo, öregedés, függőség és a közösségi média társadalmunkra gyakorolt hatása is kendőzetlenül felmerül a Kedves idióta című regényben. Virginie Despentes eljuttatja az olvasót oda, hogy szélsőségek helyett árnyaltan és empatikusan gondolkodjon a legmegosztóbb kérdésekről.
Magyary Ágnes is kapcsolódik ehhez az irodalmi törekvéshez, amikor legújabb regényében, Az örök székelyben középpontba állítja a székelységhez kapcsolódó képzeteket, feleleveníti a székely mítosz elemeit.
A királynő olvas nyomatékosan elrugaszkodott fikció, sőt mondhatni fantasztikus irodalom, hiszen arról szól, hogy a korona viselőjét előrehaladott életkorában rabul ejti az olvasás szenvedélye, s könyvbúvárlása nem csupán egyre több időt vesz el az országlás szertartásos munkájától, hanem mind kritikusabbá és empatikusabbá is teszi a hősnőt.
Pataki Éva sorrendben negyedik nagymamakönyvében még „házi lélekgyógyászával”, azaz pszichológusával tárgyalta meg a háromgenerációs családi élet, vagy általában a nagycsaládos lét minden ajándékát és buktatóját, most azonban, jellegzetesen huszonegyedik századi módon, a korábbi, meg nem nevezett szakértő hölgy szerepét a MI, azaz a Mesterséges Intelligencia, „a megértő és bölcs ChatGPT” vette át.
Milyen kilátásai és vágyai lehettek egy keletnémet lánynak a berlini fal leomlásakor? Milyen feladat a mában nőnek lenni? Terézia Mora új könyve nagyívű, mégis személyes történetben keresi a választ ezen kérdésekre, miközben Muna Appeliusban olyan összetett, ellentmondásoktól sem mentes főhőst teremt, aki megtestesíti és elszenvedi mindazt, amiért a #metoo mozgalom szót emelt, ám jelleme és motivációi mégsem meríthetők ki teljesen az abúzustörténet címszóval.
Mi már tudjuk, amit Alekszej Navalnij csak némi öniróniával írt le észak-szibériai börtönének cellájában: a Hazafi című könyve tényleg emlékmű lett – annak minden erejével és gyengeségével.
Fürdőruhák, albérletek, lakóparki medencék. Mostohatestvérek és mostohaapák. Tériszony, halálvágy. Édesjó, Gyertya. Csirkefej, emlékbetörés. Rövid, tömény mondatok.
Igen, jogos a könyv címe, Neandervölgyiek. Hiszen a neandervölgyi ősember egyesek szerint kihalt, mások szerint pedig tovább élt a homo sapiens sapiensisszel keveredve, akik mi vagyunk; erőszaktól szabdalva és erőszakot alkalmazva, ábrándos és inkább sikertelen keresésben.
Bödőcs Tibor új kötete, a Prímszámok hóesésben önmeghatározása szerint miniatűrök gyűjteménye, amelyben rövid és még rövidebb írások sorakoznak, és végérvényesen választ ad a kérdésre, hogy Bödőcs egy humorista, aki ír, vagy egy író is, akinek legfontosabb eszköze a humor.