SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A királynő olvas nyomatékosan elrugaszkodott fikció, sőt mondhatni fantasztikus irodalom, hiszen arról szól, hogy a korona viselőjét előrehaladott életkorában rabul ejti az olvasás szenvedélye, s könyvbúvárlása nem csupán egyre több időt vesz el az országlás szertartásos munkájától, hanem mind kritikusabbá és empatikusabbá is teszi a hősnőt.
Pataki Éva sorrendben negyedik nagymamakönyvében még „házi lélekgyógyászával”, azaz pszichológusával tárgyalta meg a háromgenerációs családi élet, vagy általában a nagycsaládos lét minden ajándékát és buktatóját, most azonban, jellegzetesen huszonegyedik századi módon, a korábbi, meg nem nevezett szakértő hölgy szerepét a MI, azaz a Mesterséges Intelligencia, „a megértő és bölcs ChatGPT” vette át.
Milyen kilátásai és vágyai lehettek egy keletnémet lánynak a berlini fal leomlásakor? Milyen feladat a mában nőnek lenni? Terézia Mora új könyve nagyívű, mégis személyes történetben keresi a választ ezen kérdésekre, miközben Muna Appeliusban olyan összetett, ellentmondásoktól sem mentes főhőst teremt, aki megtestesíti és elszenvedi mindazt, amiért a #metoo mozgalom szót emelt, ám jelleme és motivációi mégsem meríthetők ki teljesen az abúzustörténet címszóval.
Mi már tudjuk, amit Alekszej Navalnij csak némi öniróniával írt le észak-szibériai börtönének cellájában: a Hazafi című könyve tényleg emlékmű lett – annak minden erejével és gyengeségével.
Fürdőruhák, albérletek, lakóparki medencék. Mostohatestvérek és mostohaapák. Tériszony, halálvágy. Édesjó, Gyertya. Csirkefej, emlékbetörés. Rövid, tömény mondatok.
Igen, jogos a könyv címe, Neandervölgyiek. Hiszen a neandervölgyi ősember egyesek szerint kihalt, mások szerint pedig tovább élt a homo sapiens sapiensisszel keveredve, akik mi vagyunk; erőszaktól szabdalva és erőszakot alkalmazva, ábrándos és inkább sikertelen keresésben.
Bödőcs Tibor új kötete, a Prímszámok hóesésben önmeghatározása szerint miniatűrök gyűjteménye, amelyben rövid és még rövidebb írások sorakoznak, és végérvényesen választ ad a kérdésre, hogy Bödőcs egy humorista, aki ír, vagy egy író is, akinek legfontosabb eszköze a humor.
Szolcsányi Ákos regénye az ún. deheroizáló narratívák sorába tartozik: az eszményi uralkodó, hadvezér és zsoltárköltő alakját ellentmondásos személyiségként ábrázolja.
Závada Pál, a Pernye és fű lapjain, ahogy korábban oly sokszor, most is alámerült a múltban, valóságos történeteit némi fikcióval vegyítve megmutatta nemcsak történelmi múltunk két fontos időszakát, hanem azt is, hogy az igazság mennyire szubjektív és személyes dolog. Az egyéni értelmezések sokféleségével illusztrálta, milyen nehéz, ha nem lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki az igazság nyomába ered.
Barys nagy sikert aratott regénye egy kamaszlány önnarrációjában megszólaltatott lehangoló társadalomrajz, amelyen keresztül egyszerre ismerjük meg a lengyel kisvárosi szegénység kilátástalan helyzetét és a bizonyos értelemben általánosnak tekinthető kamaszkori problémák mindennapiságát.