SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
„Vida Gábor legújabb regénye, a Senkiháza egy kitűnő ecsetvonásokkal megfestett életkép, amelyből azonban hiányoznak a színek. Az általa teremtett világban nincs igazi boldogság vagy tettvágy, az emberi sorsok éppúgy ki vannak téve a hatalomnak, mint a vízturbina lapátjai a folyó sodrásának. Vida megfosztja Erdélyt a mítoszoktól, és a történelmi hitelességet...
Ha egy Ki tud többet Grúziáról? című vetélkedőre beneveznénk a kötet elolvasása után, jóval előkelőbb helyezést érnénk el, mint annak előtte. Már csak ezért is érdemes volna elolvasni a könyvet, de ennél sokkal ütősebb érv is szól mellette: ez a regény nem csak az ország, de a lélek mélyére is meghatározó utazás.
A mű a legendás, somogyi Rosseb-ezred és utódalakulatai, pontosabban azok egy katonája, Kis János szemüvegén keresztül követi végig a két világháborút, illetve az ’56-os forradalmat és annak megtorlását.
A Mindenki másképp gyászol a kis formátuma ellenére nagyszabású könyv, megrázó elbeszélés és olyan irodalom, ami a témából adódó minden erőszakossága, fájdalma és szorongása mellett igazi olvasmányélményt ad.
A nemzetközi Booker-díjra jelölt ukrán Andrej Kurkov regényének középpontjában egy Szovjetunióban ragadt méhész áll, és a kérdés: mivé lesz a szovjet nosztalgiára épülő életvilág, ha szembejön vele a valóság?
Casati regénye új életre kelti az ókori mítoszt és új oldaláról mutatja be a paráznának és gyilkosnak kikiáltott királynőt.
A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja.
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
Az Akhilleusz dala sokáig egy napfényes történet, két fiúról, akik a tengerben úsznak, egy kentaurtól tanulnak vadászni, a vadont járni, fegyvert készíteni és szabadon élni – hogy aztán a háború elsötétítse ezt a ragyogó képet.
A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.