SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
„Vida Gábor legújabb regénye, a Senkiháza egy kitűnő ecsetvonásokkal megfestett életkép, amelyből azonban hiányoznak a színek. Az általa teremtett világban nincs igazi boldogság vagy tettvágy, az emberi sorsok éppúgy ki vannak téve a hatalomnak, mint a vízturbina lapátjai a folyó sodrásának. Vida megfosztja Erdélyt a mítoszoktól, és a történelmi hitelességet...
Családregény, aparegény, betegségtörténet, autofikció, Bildungsroman – mindez egy város történetébe ágyazva. Sőt, még egy kis monarchiatörténet is színezi.
Két ember, két nézőpont. Nagy erénye a regénynek, hogy nem ítélkezik, nincs egyértelmű győztes. Végeredményben mindenki vesztes – hiába nyerte meg egyikük az életét, a másikuk a Nobel-díjat, de a kettőjük közti erős köteléket eltépte a politika. A szerző pontos látleletet ad az 1930-as évek hangulatáról, társadalmáról. Szívből ajánlom a második világháborús regények kedvelőinek.
Halasi érdeklődése sokirányú, költészetének tematikája sokrétű. Pontos megfigyelő, látja, és mint egy szociológus meg is tudja rajzolni a különféle társadalmi csoportok lényeges jellemzőit. Életképeiben az idősebbek viszontláthatják, a fiatalabbak pedig megismerhetik a szocializmus, gulyáskommunizmus és a rendszerváltás visszás jelenségeit. Olvass és művelődj, mondanám mindazoknak, akik kézbe veszik Halasi Zoltán kötetét, a Megváltás vég nélkül-t.
Kétszáznál több film- és kétszáznál több színházi szerep, a könyv ezekkel a brutális számokkal kezdi Cserhalmi György bemutatását – a Katona József Színház egykori alapító tagja, Jancsó Miklós és András Ferenc filmjeinek főhőse minden bizonnyal az egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott ma élő férfi színész.
Az 1977-es bukaresti földrengés hullámai nemcsak egy város összeomlását idézik elő, de a tektonikus erők megnyitják az emlékezés tereit is, az így támadt résekből pedig a második világháború eseményei tolulnak elő, középpontban Szilágysomlyó városával, egy különös, sötét színű tóval és egy életre szóló szerelem történetével.
Elnézve mai világunkat, az látszik, hogy az indiánok ősi életmódja, világlátása végképp odaveszett, s ha mégsem, hát ismét veszélyben van. Ugyanakkor, túl az innen nézve hol meghatóan szép és tiszta, hol félelmetes vagy furcsa körítésen, a lényege, a magja ma is vonzó sokunk számára. Hogy lehet-e így élni ma, az nagy kérdés, de hogy sokunkban megpendít mélyen lévő húrokat, az nem vitás. Ha képtelenség is lenne itt és most „lemásolni” egy indián rituálét, a gondolkodásunkba és a mindennapjainkba is be lehet emelni ezt-azt ebből a könyvből, ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit vonz a régi bölcsesség, aki szereti és tiszteli a természetet.
A Harlemi kavarás és mostani írásunk tárgya, az Alvilági becsület is egyszerre bűn-, család- és városregény.
A kétkötetes mű nem könnyű olvasmány, mélyreható műfaji elemzéseivel a könyv mindenekelőtt filmmel foglalkozóknak, a filmes szakmának szól, de aki érdeklődik a régi magyar filmek iránt – mely igényt egyes tévécsatornáink rendszeresen ki is elégítenek –, annak is élvezetes időtöltést jelenthet. A második kötetből a régi filmek szerelmesei megismerhetik a műfaj jelentős hazai klasszikusait, a szép tipográfiájú, igényes küllemű könyv korabeli filmképei pedig megidézik kedvenc színészeiket is.
Mivel a Többé nem ember Dazai utolsó befejezett műve, Japánban erős kultusz lengi körül. A főhős gyermekkori meséi alapján önéletrajzi regénynek is nevezik. Alapvető története, tanulsága abban rejlik, hogy egy szürreális sorsú arisztokrata gyerek hogyan próbálja folyamatosan megérteni a társadalom, sőt, az egész emberiség működési mechanizmusát.