SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
„Bár Alasdair Gray neve eddig a magyar olvasók számára idegenül csenghetett, és az is lehet, hogy talán csak a filmnek hála, de nagyszerű dolog, hogy magyarul is olvasható a Szegény párák, hiszen olyan kérdéseket feszeget a hitelességgel, a személyiségfejlődést befolyásoló hatásokkal vagy, ami talán a legaktuálisabb, a különböző szűrőkön hozzánk...
Jack Ketchum tíz évvel első könyve, a Holt idény után írta meg a folytatást, ami magyarul az Ivadék címet kapta (az eredetiben van egy kis szellemes összecsengés a címekben: Off Season / Offspring). A történet is egy évtizeddel később játszódik, ugyanott, Dead Riverben, és hasonló szituációba keveredünk: az emberek az otthonaikban valósággal kinyílnak (kettébe és hosszába), csecsemők és belső szervek tűnnek el: visszajöttek a kannibálok.
Mivel a Többé nem ember Dazai utolsó befejezett műve, Japánban erős kultusz lengi körül. A főhős gyermekkori meséi alapján önéletrajzi regénynek is nevezik. Alapvető története, tanulsága abban rejlik, hogy egy szürreális sorsú arisztokrata gyerek hogyan próbálja folyamatosan megérteni a társadalom, sőt, az egész emberiség működési mechanizmusát.
A mágia ábrázolása is csodálatos és kifinomult, de legalább ekkora erénye a könyvnek a stílus, a női érzékenység és bölcsesség, mely nem nagy életigazságok kinyilatkoztatásában, hanem a mély, szeretettel és megértéssel teli, de minden nyálasságot mellőző jellemábrázolásokban teljesedik ki.
Mivel egy népszerű, és nagy becsben tartott műről van szó, kifejezetten bátor húzás volt Gregory Maguire részéről már önmagában az is, hogy ehhez hozzányúlt – és ráadásul ő teljesen újraértelmezte, gyakorlatilag feje tetejére állította az eredeti sztorit, és annak főgonoszát állította a középpontba.
A Tizenhét hattyúk nem puszta zsonglőrmutatvány, öncéljába hulló játék vagy nyelvi brillír, hanem – és ezt termékeny nézőpontként ajánlom a tisztelt újraolvasónak – értelmezhető Esterházy Péter barokkba rejtőző, rétegelt önportréjaként is, melynek élvezeti értéke máig magas.
Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1800-as években íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri. Sőt, az a véleményem, minden nőnek egyszer át kéne rágnia magát ezen a könyvön – hiszen mégiscsak a szingliregények ősei közül való.
A Frankenstein című regény mindennek nyomán ma is döbbenetes erővel jeleníti meg a női alkotás és az anyaság traumatikus karakterét.
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.