SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Nosztalgikus Zsolnay, vonatút, slágerek, étkészlet, kapcsolatok, konfliktusok. A mindennapok jól ismert elemei, tárgyai, élményei mind megtalálhatók Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének szövegvilágában. Mert ez a kötet egy szövegvilágként működik, ahol szereplők, tárgyak, élmények és érzetek közelednek és távolodnak, érintkeznek, súrlódnak, találkoznak.
Rékai Anett egyike azon Z generációs szerzőknek, akik ezt az irányvonalat képviselik. Petri-díjat nyert első verseskötete olyan kémlelőnyílás, mely nem tágítja a teret, hanem szuperközeliben mutatja a megfigyelt jelenséget. Megfigyelnivaló pedig akad bőven. A felnőtté válás nehézségeitől a párkapcsolati lét és a szakítás visszásságain keresztül az irodalmi szakmát és a pályakezdést övező problémákig vezet az út „menetiránynak háttal”
A Római történetek szereplőinek sorsán keresztül mindannyian átélhetjük, hogy az otthon valójában nem csupán egy hely, hanem egy pillanat vagy érzés, amelyre saját korlátaink ellenére – vagy éppen azok révén – mindannyian rátalálhatunk.
Az erőszak, a halál vagy éppen a magány témáiról érzelgősség nélkül, sallangmentesen írni nem kockázatmentes kihívás, Kiss Tibor Noénak azonban sikerül. Legújabb regényében páratlan tudatossággal jár körül súlyos kérdéseket, miközben elemi erővel hat az olvasóra. Egy Baranya megyei faluban vagyunk, ahol a harmincas narrátor saját múltjának képei közt bolyong, míg férje a messzi Szibériában kutat. Hogyan lehet feldolgozni az elfelejthetetlent? És van-e esély a megbocsátásra?
Tehát elmondható, hogy a nyelv ezúttal is központi szerepet kap a kötetben, ám míg az előzőben az egyik, vagy talán az utolsó ember vesztette el a nyelvromlás, nyelvvesztés révén a kapcsolatát a világgal, addig az új műben egy festő rendkívül egyéni látásmódja révén hoz létre egy olyan művészi világot, amellyel sokszor nem igazán tudnak mit kezdeni a kortársak.
Intimitás és fájdalom násza bontakozik ki Mieko Kawakami második regényében, amely nemcsak összetett karakterrajzai révén pályázhat figyelemre, legfőbb erénye plasztikus fogalmazásmódjában rejtezik.
Szóval a Nixon nem tud lépcsőzni nagyjából ilyen, olyan emberekről szól, akik lehetnének azok, akik szembejönnek a Kálvin téri aluljáróban, az Astorián, vagy akik kinéznek egy ablakon a belváros bármelyik bérházában. És róluk nagyon jól szól: a szerző novellánként váltogat a szereplők és a stílusok között is, amelyek a maguk módján mind nagyon szépen és érzékletesen mutatnak be egy élethelyzetet, egy világlátást, vagy egyszerűen éppen azt, ahogy valaki érzi vagy érezhetné a valóságot a 2020-as években Budapesten.
Az 1984-es születésű olasz a ’90-es években született, és az internet, valamint az ehhez szervesen kapcsolódó globalizáció fellendülésének sodró erejű szakaszában felnőtté váló generáció mára már igen tipikus tagjaira koncentrál, mégpedig a „digitális nomádokra”, akik szüleiket, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva mindössze egyetlen laptop segítségével kívánnak boldogulni a világ nagyvárosaiban.
Kilenc szereplő, két nap, egy csillag, egy eltűnt metálzenekar, diszfunkcionális családok, halál – ez egy nagyon rövid ajánló a norvég Karl Ove Knausgård új regényéről, a Magvetőnél megjelent Hajnalcsillagról.
Zevin egy érzékeny, sodró lendületű, nagyon geek és nagyon romantikus könyvet írt a videójátékok szerelmeseiről, amelyben boldogan merülhetünk el a Super Mario-nosztalgiában és jobban megérthetjük a videójátékok tervezésének kreatív folyamatát, valamint azt, miért kell végtelen empátia ahhoz, hogy világot építsünk a játékosaink számára.