Buzsáki György: Agyunk belső nyelve : az agykutatás belülről-kifelé útja
Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire.
Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire.
Összességében tizennyolc beszélgetést gyűjtött össze ebben a kötetben, hogy elgondolkoztassa az olvasót, mennyit változott a világ tudománya az elmúlt három évtized alatt. S hogy e kiváló elmék „jóslatai” valóra váltak-e napjainkra?
Ismert jelenség, hogy a regényhősök tetteit vagy testi tüneteit olvasáskor lelkiállapotuk kifejeződéseiként értjük meg. E megbízható mechanizmus az őskőkorban alakult ki, amikor a bővülő társas életben szükség lett a viselkedéseket értelmező képességre és a reakciók megjóslására, az elmeolvasásra.
Kétszáznál több film- és kétszáznál több színházi szerep, a könyv ezekkel a brutális számokkal kezdi Cserhalmi György bemutatását – a Katona József Színház egykori alapító tagja, Jancsó Miklós és András Ferenc filmjeinek főhőse minden bizonnyal az egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott ma élő férfi színész.
A Maradok tisztelettel, Benedek Miklós egyszerre megható és felemelő vallomás, illetve lebilincselő, tartalmas összefoglaló életről, karrierről, apáról és fiúról, színészmesterségről.
Elnézve mai világunkat, az látszik, hogy az indiánok ősi életmódja, világlátása végképp odaveszett, s ha mégsem, hát ismét veszélyben van. Ugyanakkor, túl az innen nézve hol meghatóan szép és tiszta, hol félelmetes vagy furcsa körítésen, a lényege, a magja ma is vonzó sokunk számára. Hogy lehet-e így élni ma, az nagy kérdés, de hogy sokunkban megpendít mélyen lévő húrokat, az nem vitás. Ha képtelenség is lenne itt és most „lemásolni” egy indián rituálét, a gondolkodásunkba és a mindennapjainkba is be lehet emelni ezt-azt ebből a könyvből, ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit vonz a régi bölcsesség, aki szereti és tiszteli a természetet.
Péterfyék könyve nem csak a szakrális műemlékekbe, múzeumokba, vendéglőkbe enged bepillantást, de az élő városok sajátos fillingjét is megidézi: a templomok hűvös csendjét, az utcák- terek zsibongó életzaját, a sikátorok olíva olaj illatát, mindezek, elevenszerűen hatnak az olvasó receptoraira. S ami a legfontosabb a sorok közt ott vibrál a bennszülöttek, a hangos olaszok kiapadhatatlan, minden nemzet számára példát adható életkedve is.
A kétkötetes mű nem könnyű olvasmány, mélyreható műfaji elemzéseivel a könyv mindenekelőtt filmmel foglalkozóknak, a filmes szakmának szól, de aki érdeklődik a régi magyar filmek iránt – mely igényt egyes tévécsatornáink rendszeresen ki is elégítenek –, annak is élvezetes időtöltést jelenthet. A második kötetből a régi filmek szerelmesei megismerhetik a műfaj jelentős hazai klasszikusait, a szép tipográfiájú, igényes küllemű könyv korabeli filmképei pedig megidézik kedvenc színészeiket is.
Gabriel Zuchtriegel régész, a Pompeji Régészeti Park igazgatója személyes hangvételű kötetében mesél az emberekről, a vulkán kitöréséről, az épületekről, a korabeli hangulatról. Közel hozza hozzánk Pompeji fénykorát és részletesen bemutatja a pusztulását.
Hogyan fér meg egymás mellett a kutatás és a rajongás; a tudományművelés és a szórakoztatás; a Harry Potter-franchise és a politikai aktivizmus? Bár első ránézésre talán nagy távolságot érzékelünk az említett fogalompárok között, Torbó Annamária könyvvé alakított doktori disszertációját olvasva nem csupán az fog könnyedén párhuzamot vonni köztük, aki jártasabb a média- és kultúratudományok területén, hanem jó eséllyel az is, aki az akadémiai szférán kívülről érkezik – talán éppen a Harry Potter-rajongói közösségből.