Cimke: mágia

Elizabeth Lim: Hat bíborszín darumadár

A Hat bíborszín darumadár a gyerekkorunkból talán ismerős sztorit dolgozza fel bravúrosan, tele vad humorral és rengeteg izgalmas csavarral: egy átok hatására a fiútestvérek madárrá változnak, és némává tett húguk az egyetlen, aki megválthatja őket. Mindezt Elizabeth Lim még megfűszerezi keleti hangulattal – no meg jó sok ínycsiklandó étellel.

Leigh Bardugo: A kilencedik Ház

Leigh Bardugo A kilencedik Házban egy olyan egyetemről ír, amelynek minden részét átjárja a sötét mágia. Bár az írónő a Grisaverzum miatt YA-íróként híresült el, ezzel a regénnyel, és a folytatásával, a Tűzön-vízen áttal bebizonyítja, hogy sokkal több van benne és a történeteiben, mint egy átlagos YA-szerzőben. Képes olyan urban fantasyt írni, egy valóságos helyszínre ráépítve, ami hemzseg a sötét mágiától, a még sötétebb mágia-használóktól, a rejtélyes helyszínektől – és mindebbe még igen erős társadalomkritikát is képes beleszőni.

Gregory Maguire: A boszorkány : a Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora

Mivel egy népszerű, és nagy becsben tartott műről van szó, kifejezetten bátor húzás volt Gregory Maguire részéről már önmagában az is, hogy ehhez hozzányúlt – és ráadásul ő teljesen újraértelmezte, gyakorlatilag feje tetejére állította az eredeti sztorit, és annak főgonoszát állította a középpontba.

Harry Potter varázsalmanach

A Varázsalmanachban az a legjobb, hogy nem borít ránk többtucatnyi száraz információt, hanem nagyon jó ízléssel szerkesztve, apránként mutatja be, hogyan alakult a varázslóvilág történelme, mi a Roxfort házainak múltja, kik voltak a Főnix Rendjének tagjai, de egy idő után annyira belemegy a részletekbe, hogy a Weasley Varázsvicc Vállalat mókás játékaitól a különböző roxforti szakkörökön át a hasznos varázsigékig minden össze van szedve benne, ami egy kicsit is számít a Harry Potter-regényekben.

Jennifer L. Armentrout: From ​Blood and Ash – Vérből és hamuból

A Vérből és hamuból egy remekül felépített bevezető rész ebbe a kissé horrorisztikus, ám különleges fantasy világba. Vérben, titkokban, akcióban és intimitásban nem szenved hiányt ez a regény, ráadásul a karakterei is szerethetőek. J. L. Armentrout bebizonyította, hogy a farkasos, vámpíros, kiválasztottas sztoriknak még nem érdemes fellőni a pizsicsillagot, mert van még bennük kurázsi.

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota (A Köd trilógiája 2.)

Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.