Søren Sveistrup: A gesztenyeember
Lélekölő könyv, de annyira mesteri a kivitelezése, hogy érdemes elolvasnia mindenkinek.
Lélekölő könyv, de annyira mesteri a kivitelezése, hogy érdemes elolvasnia mindenkinek.
Az igazság nyelvei tulajdonképpen olyan, mintha beülnénk egy Rushdie-szemináriumra: ott rejlik benne az író elképesztő műveltsége és tudása, miközben rengeteg elgondolkodtató kérdés kerül elő. Rushdie pedig úgy mesél az irodalomról, hogy közben folyamatosan beleszövi a személyes élményeit és tapasztalatait is.
Egy különös, tragédiákat őrző és tragédiák felé futó kisregény, amely megkérdőjelezi az összes olyan közhelyet, amelyet egy lektűrrel vagy egy lektűrszerzővel kapcsolatban meg szoktunk fogalmazni magunknak.
A Majdnem negyven szövege pedig magával ragadó, néha kicsit túl direkt, néha vicces, néha kétségbeejtő, pont, mint egy majdnem 40 éves egyedülálló anya élete.
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a nem haldoklókat, másképp szenvedőket egyaránt, felfogják és közvetítik mindannyiu(n)k rezdüléseit, drámáit.
Aubert minden egyes mondatával egy generáció, sőt, még inkább egy konkrét életszakasz problémáját jeleníti meg: a modernkori fiatal nőét, aki nem tudja eldönteni, mit szeretne. Szeretne „szabad” lenni, és kötöttségek nélküli kalandokban részt venni, szeretne sikeres lenni a szakmájában és messzire jutni a ranglétrán – de miért rándul szinte feloldhatatlan görcsbe a gyomra, mikor legjobb barátnője bejelenti, hogy terhes? És miért viselkedik kifejezetten ellenségesen, mikor egy friss házaspár meghívja magukhoz, hogy tekintse meg új otthonukat? Aubert szereplői a két véglet között vergődnek, ide is, oda is húz a szívük.
A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra.
A Bánat és öröm lényegében hosszabb-rövidebb (néha csak egymondatos) naplóbejegyzésekből áll, amelyek azt hivatottak retrospektíven feltárni, hogy a főszereplőnek, Marthának hogyan futott zátonyra a Patrickkel való házassága, amelyben erős szerepet játszott egy diagnosztizálatlan mentális betegség.
Mi lenne, ha egy napon szemben találnánk magunkat nem hasonmásunkkal, nem egypetéjű ikertestvérünkkel, nem tükörképünkkel, hanem a legszorosabb értelemben vett hús-vér önmagunkkal. Ez a hús-vér önmagunk pedig ugyanarról az életről számolna be, mint amit mi éltünk, és nem értené, mit keresünk ott vele szemben. Egyszóval teljesen felszámolná eredetiségünkről, sőt, valóságosságunkról alkotott képünket.
Andy Greene könyve megragadja a The Office hangulatát, az egykori stábtagok beszámolói kellemes nosztalgikus hangulatot keltenek. Bár a sorozat irodai környezete nem igazán változott az évadok alatt, mégis olyan helyzeteket és érzéseket fogalmazott meg, amivel kortól függetlenül sokan azonosulni tudunk.