Cimke: 21. század

Leigh Bardugo: A kilencedik Ház

Leigh Bardugo A kilencedik Házban egy olyan egyetemről ír, amelynek minden részét átjárja a sötét mágia. Bár az írónő a Grisaverzum miatt YA-íróként híresült el, ezzel a regénnyel, és a folytatásával, a Tűzön-vízen áttal bebizonyítja, hogy sokkal több van benne és a történeteiben, mint egy átlagos YA-szerzőben. Képes olyan urban fantasyt írni, egy valóságos helyszínre ráépítve, ami hemzseg a sötét mágiától, a még sötétebb mágia-használóktól, a rejtélyes helyszínektől – és mindebbe még igen erős társadalomkritikát is képes beleszőni.

Leo Vardiashvili: Sűrű erdő szélén

Ha egy Ki tud többet Grúziáról? című vetélkedőre beneveznénk a kötet elolvasása után, jóval előkelőbb helyezést érnénk el, mint annak előtte. Már csak ezért is érdemes volna elolvasni a könyvet, de ennél sokkal ütősebb érv is szól mellette: ez a regény nem csak az ország, de a lélek mélyére is meghatározó utazás.

Torbó Annamária: Fikció, transzmédia, aktivizmus : egy Harry Potter-rajongói közösség kulturális és részvételi politikái

Hogyan fér meg egymás mellett a kutatás és a rajongás; a tudományművelés és a szórakoztatás; a Harry Potter-franchise és a politikai aktivizmus? Bár első ránézésre talán nagy távolságot érzékelünk az említett fogalompárok között, Torbó Annamária könyvvé alakított doktori disszertációját olvasva nem csupán az fog könnyedén párhuzamot vonni köztük, aki jártasabb a média- és kultúratudományok területén, hanem jó eséllyel az is, aki az akadémiai szférán kívülről érkezik – talán éppen a Harry Potter-rajongói közösségből.

Rényi Ádám: Erika néni és további felnőttmesék

Amikor az ember könyvet olvas, gyakran ráismer a vele is megtörtént élethelyzetekre, gúnyosan vagy haraggal telve szemléli a gazdag cégvezetők mocskos játszmáit, fejére csap a naiv hétköznapi figurák hiszékenységét látva, vagy megkönnyez egy tragikus elbeszélést, mindezt úgy, hogy a valóságban nap mint nap találkozik hasonló történetekkel, és mindegyik mellett közömbösen elhalad. Rényi Ádámot olvasva valami egészen más történik, az ő történeteit lapozgatva eltűnik a közöny.

Inkeri Markkula: A soha fel nem engedő föld

Mintha ecsettel kezdene festeni, ugyanilyen finoman, vagy mintha hangról hangra, óvatosan próbálgatna zenei tételeket, amelyekben szintúgy benne van a mindenség tisztelete és a feléje irányuló szeretete. És éppen ezek a finom mozdulatok a írásban/leírásban hatnak olyan nyugtatólag az olvasóra, mint maga a havazás. Szép is, andalító is és lélekemelő.