Author: Kritikus

Jennifer Egan: A mézeskalács ház

Egan kiegészíti és a generációs határokat áthágva folytatja Az elszúrt idő nyomában című korábbi regényét, tovább bonyolítva annak eleve szövevényes történetvilágát, és kidolgozva szereplőinek már amúgy is összetett kapcsolatrendszerét. Mondhatni, afféle könnyfakasztó, folytatásos tablóregényt tart a kezében a kíváncsi olvasó, méghozzá disztópikus keretbe foglalva.

Kiss Attila Atilla: Kettős anatómia Shakespeare színpadán – Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma

Kiss Attila kötete összességében izgalmas összefoglalója a reneszánsz bosszúdrámák kurrens nemzetközi és hazai kutatási eredményeinek, a szövegek alapos és figyelemreméltó elemzését adja. Legfőbb eredménye azonban talán az, ahogy képes termékeny párbeszédet teremteni a reneszánszkutatás, valamint a tárgyalt darabok hazai recepciója, színpadtörténete és a kortárs színháztudomány között.

Háy János: A cégvezető

Szerteágazó, mégis egyben tartott; a jelenre élesen rávilágító; lényegi negatív kritikával nem illethető opusz. Csakhogy… Figyelmeztetés! Veszélyes regény! Csökkenheti az esélyed, hogy cégvezető leszel – minthogy talán nem akarsz majd az lenni!

Roberto Bolaño: Távoli csillag

Egy titokzatos költő a semmiből bukkan fel az egyetemi szemináriumon. Kiváló verseket ír, mindenkit elbűvöl tudásával és udvariasságával. Senki nem tudja, honnan érkezett, és miért pont a diktatúra kitörése előtti napokban jelent meg. Másnap sorra tűnnek el az egyetemi társai. A kortárs latin-amerikai irodalom itthon is népszerű alkotója, Roberto Bolaño Távoli csillag című regénye krimit ígér, de annál sokkal többet ad: egy diktatúra alatt sínylődő értelmiség és egy költőnemzedék felnövéstörténetét és eltűnését.

Szilasi László: Saját élet

A szerző írásművészetében nem először találkozunk önéletrajzi ihletésű szöveggel, már a Luther kutyái című regényében is saját életének történéseit állította a középpontba, amikor súlyos betegségét és az abból való gyógyulását dolgozta fel. Új kötetében az időhorizontot tágra nyitja, és benne a 20. század elejétől, a felmenői emlékeitől napjainkig idézi fel családja múltját és személyes történetét.

Trogmayer Éva – Egervölgyi Lilla: Frida és Gubanc Szegeden

Frida, a kanári és Gubanc, a veréb budapesti kalandjuk után Szegeden kötnek ki. Abban bíznak, hogy itt majd nyugalomban élhetnek a fővárosi kalamajka után – de, ahogy az már ilyen esetekben lenni szokott, a baj itt is megtalálja őket. A könyv lapjain egyebek mellett a hollywoodi autósüldözéseket megszégyenítő szárnyas üldözéseknek lehetünk tanúi Szeged felett…

Klímakönyv

A Klímakönyvben több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, matematikusok, történészek és klímaaktivisták osztják meg a tudásukat, hogy felkészítsenek bennünket az éghajlati katasztrófa elleni harcra, és mondják el, hogy mi mindent kellene tennünk azért, hogy felcsillanjon a remény.

Luiz Schwarcz: Légszomj: egy rövid gyerekkor és egy hosszú depresszió története

Luiz Schwarcz önéletrajzi ihletésű könyvében megismerhetjük a korán felnőtté vált Luiz és holokauszttúlélő édesapja élettörténetét. A Légszomj amellett, hogy elmeséli, hogyan hatott az apa bűntudata és depressziója a családra, bepillantást nyújt a hatvanas évek Brazíliájába, de azt is megtudhatjuk belőle, miként alakult a vonaton maradt nagyapa, Lajos sorsa.