Colson Whitehead: Alvilági becsület
A Harlemi kavarás és mostani írásunk tárgya, az Alvilági becsület is egyszerre bűn-, család- és városregény.
A Harlemi kavarás és mostani írásunk tárgya, az Alvilági becsület is egyszerre bűn-, család- és városregény.
Péterfyék könyve nem csak a szakrális műemlékekbe, múzeumokba, vendéglőkbe enged bepillantást, de az élő városok sajátos fillingjét is megidézi: a templomok hűvös csendjét, az utcák- terek zsibongó életzaját, a sikátorok olíva olaj illatát, mindezek, elevenszerűen hatnak az olvasó receptoraira. S ami a legfontosabb a sorok közt ott vibrál a bennszülöttek, a hangos olaszok kiapadhatatlan, minden nemzet számára példát adható életkedve is.
Oravecz Imre sohasem volt arról ismert, hogy elrejtené személyes tapasztalatait, de a 2018-tól 2023-ig írt, rövid naplóbejegyzésekből álló Alkonynaplója a korábbi kötetekhez képest új céllal gazdagszik: arra hivatott, hogy szembeszegüljön az elmúlással.
A kétkötetes mű nem könnyű olvasmány, mélyreható műfaji elemzéseivel a könyv mindenekelőtt filmmel foglalkozóknak, a filmes szakmának szól, de aki érdeklődik a régi magyar filmek iránt – mely igényt egyes tévécsatornáink rendszeresen ki is elégítenek –, annak is élvezetes időtöltést jelenthet. A második kötetből a régi filmek szerelmesei megismerhetik a műfaj jelentős hazai klasszikusait, a szép tipográfiájú, igényes küllemű könyv korabeli filmképei pedig megidézik kedvenc színészeiket is.
Gabriel Zuchtriegel régész, a Pompeji Régészeti Park igazgatója személyes hangvételű kötetében mesél az emberekről, a vulkán kitöréséről, az épületekről, a korabeli hangulatról. Közel hozza hozzánk Pompeji fénykorát és részletesen bemutatja a pusztulását.
Hogyan fér meg egymás mellett a kutatás és a rajongás; a tudományművelés és a szórakoztatás; a Harry Potter-franchise és a politikai aktivizmus? Bár első ránézésre talán nagy távolságot érzékelünk az említett fogalompárok között, Torbó Annamária könyvvé alakított doktori disszertációját olvasva nem csupán az fog könnyedén párhuzamot vonni köztük, aki jártasabb a média- és kultúratudományok területén, hanem jó eséllyel az is, aki az akadémiai szférán kívülről érkezik – talán éppen a Harry Potter-rajongói közösségből.
Mivel a Többé nem ember Dazai utolsó befejezett műve, Japánban erős kultusz lengi körül. A főhős gyermekkori meséi alapján önéletrajzi regénynek is nevezik. Alapvető története, tanulsága abban rejlik, hogy egy szürreális sorsú arisztokrata gyerek hogyan próbálja folyamatosan megérteni a társadalom, sőt, az egész emberiség működési mechanizmusát.
Meduszáról minden, a görög mitológiában némileg jártas ember tudja, hogy mérhetetlenül ronda szörny volt, akinek a fején kígyók tekergőztek, a pillantásával meg szó szerint ölni tudott. De ki volt Medusza „civilben”? Natalie Haynes regénye, a Medusza pillantása erre ad igen izgalmas – sokszor megható, de néha vicces – választ.
Aki Sándor Iván életművét ismeri, tudhatja, hogy a kutató tekintet, a reflexiós és az epikai nézőpontok összjátéka jellemzi. Nincs ez másképp most sem. Prózájában arra keresi a választ, a nyelvben mozgósíthatok-e olyan megújuló energiaforrások, amelyek a teljeskörű válság leírására, analízisére alkalmasok.
A magyar filmkritika-kutatás elhanyagolt terület, melyben Kránicz jókora űrt tölt be munkásságával. A könyvben nem marad el a további kutatási célok vázlata sem, így inspirálva másokat is a fel nem térképezett terület feltárására.