Author: Kritikus

Balássy Fanni: Bocs, hogy élek

Balássy Fanni Bocs, hogy élek című kisprózakötete tükröt tart minden olvasónak. Összetett és sokrétegű könyv, amely végtelen őszinteséggel és együttérzéssel kalauzol végig a kisgyerekkor, a kamaszkor és a felnőtté válás fontos pillanatain és szembesülésein. Úgy szólaltatja meg napjaink számos tapasztalatát, hogy közben folyton szembemegy a tabukkal.

Élő Csenge Enikő: Apám országa

Nosztalgikus Zsolnay, vonatút, slágerek, étkészlet, kapcsolatok, konfliktusok. A mindennapok jól ismert elemei, tárgyai, élményei mind megtalálhatók Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének szövegvilágában. Mert ez a kötet egy szövegvilágként működik, ahol szereplők, tárgyak, élmények és érzetek közelednek és távolodnak, érintkeznek, súrlódnak, találkoznak.

Csillag Péter: Nyers István – a világcsavargó Inter-gólkirály

A 2005-ben 81 éves korában meghalt Nyers István jóval kevesebbek tudatában lehet(ett) ott mint híres magyar futballista – a mostani kiadvány nem titkolt célja, hogy ezt az adósságot törlessze. Nyers regényes élettörténete és jelleme bőven ad muníciót ehhez: amellett, hogy világklasszis játékos volt, balfogásai és celebléte is állandó témát szolgáltattak már akkoriban is.

Joseph Boyden: Foggal született

Ami különösen izgalmas benne, az az, hogy a szerző már ezekben a korai írásokban is lényegében a botrányát meghatározó felvetéseket járta körül: a kisebbségi és többségi társadalom közti együttélés szabályait, az őslakosok kényszerintegrációjának traumáit, valamint a nyelvtörvényeknek, a nevek keresztényesítésének, a kulturális tilalmaknak és a családok szétszakításának generációkon átívelő romboló hatásait.

Erdős Virág: Kalocsa

Húsbavágó történet egy 18 éves vidéki lányról, akinek a nagyvárosba költözve a kiszolgáltatottság fájdalmas érzésével kell szembesülnie? Vagy bizarr kalandozások sora a Budapest nevű bolygón egy droid társaságában? Erdős Virág új könyvében mese és valóság szétválaszthatatlanul összefonódik.