Alekszej Navalnij: Hazafi
Mi már tudjuk, amit Alekszej Navalnij csak némi öniróniával írt le észak-szibériai börtönének cellájában: a Hazafi című könyve tényleg emlékmű lett – annak minden erejével és gyengeségével.
Mi már tudjuk, amit Alekszej Navalnij csak némi öniróniával írt le észak-szibériai börtönének cellájában: a Hazafi című könyve tényleg emlékmű lett – annak minden erejével és gyengeségével.
Az örmény barát egy kamaszkori barátság története, egy kapcsolaté, mely néhány hónap alatt egy fiatal fiú egész lényét meghatározza, és melynek emléke még évtizedekkel később sem halványul el. Andreï Makine regénye nem fél a pátosztól, és a kegyetlen történelmi háttér előtt olyan dolgokról mesél, mint az önfeláldozás, a szerelem, a halál és a remény
„A múlt felidézése mindig a máról szól. És a múlt helyes ismerete segít abban, hogy megértsük, mi miért történik a jelenben, és miért úgy, ahogy.”
A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni.
A Cilka utazása azért sokkoló olvasási élmény, mert rádöbbenti az olvasót, hogy az az embertelenség és kegyetlenség, ami a náci haláltáborokban körülbelül négy évig tartott, a szovjet megfelelőjükben jóval tovább, még Sztálin 1953-as halála után is rettegésben tartotta az embereket. A történelem nemcsak, hogy megismétli önmagát, de sokszor nem is ismétlésről van szó, hanem a régi rémtettek észrevétlen folytatásáról.
A szovjet időkben elért tudományos sikerek mára már beépültek a történelembe, de a vasfüggöny mögötti tudomány és tudósok megismerése és megértése nélkül nem érthetjük meg mindazt, ami a viharos huszadik században történt.
Végig az járt a fejemben, hogy vajon ebből mennyi a valóság. Valamennyi biztosan, és azt is tudjuk, hogy a legjobb történeteket az élet írja, de ezt így kikerekíteni, izgalmassá, kalandossá és élvezetessé tenni csak egy jó író tudja.
A Sátán látogatásán, a városban véghezvitt felforgató tevékenységén és a hitetlen, korrupt moszkvaiak kifigurázásán és megbüntetésén kívül a regény sok egyébről is szól: a Mester nevű író sorsáról s az ő Ponczius Pilátusról szóló, botrányosnak kikiáltott regényéről; a Mester és az önfeláldozó, a szerelme kedvéért még a boszorkányságot és a Sátán melletti háziasszonykodást is örömmel vállaló Margarita kapcsolatáról; és arról is, hogy mi a különbség a valódi és az államilag támogatott művészet között.
A kevésbé ismert spanyol drámaíró a 2000-es évek végén több díjat is nyert ezzel a könyvvel.
Egy erős könyv. Meglátásom szerint pont a krimi szál volt klisés – a lezárásról nem is beszélve. Valójában nem ettől jó, nem ettől lesz húsbavágó élmény.