SZTE Klebelsberg Könyvtár
Az Egyem a szíved novellái számos ponton párhuzamot mutatnak a XIX. századi és XX. század eleji angolszász rémtörténetek világával, de természetesen megvannak a maguk sajátosságai. Alkalmazzák a hübriszt elkövető őrült tudós kliséjét Mary Shelley figurája nyomán, vagy az elevenen eltemettetés toposzát, amely Edgar Allan Poe novelláinak jellegzetes eleme
Rowell fanficjének a lényege, hogy a karakterekre építsen fel egy teljesen új történetet, központi szerepben Simon és Baz romantikus kapcsolatának kialakulásával, de közben szilárd és kitaposott alapokból formálja újra az őket körülvevő világot.
Ez a remekbe szabott történetfüzért pontosan az teszi lebilincselő, nehezen letehető olvasmánnyá, hogy Hill minden történetben, sőt szinte minden oldalon képes újra és újra meglepetést okozni. Legfőképpen annak köszönhetően, hogy nem hajlandó prózáját jól ismert műfaji keretek közé beszorítani, így nem csak a horror, hanem sokszor a fantasy, a szociális dráma vagy a sci-fi elemei is bele-beleszűrődnek a novellákba. Amiket az tesz hátborzongatóvá, hogy a mindennapos helyzetekbe, realisztikus életekbe képes a szürreális rémületet belecsempészni.
Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.
Stephen King novelláskötete életművén belül az olvasható szériába tartozik, ami a rajongótáboron kívül tartózkodók számára is élvezhető, értékelhető, emberbarát rövidségű írásokat jelent. Bár, ha jobban belegondolunk, ezek a rövidebb terjedelmű írások – éppen sokoldalúságuk miatt – talán még félelmetesebbek, mint egy komplett regény. Megannyi ötlet – megannyi borzongás. Csak győzzünk egyik hangulatból a másikba kerülni.
Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin.
Tulajdonképpen a könyv második fele talán éppen azért is olyan hatásos, mert a nem túl izgalmas és eredeti felvezetés után óriási váltást jelent a háború borzalmairól olvasni. Egészen addig a pontig olyan, mintha egy Harry Potter-kötetet kezdtünk volna lapozgatni, ami egy ponton hirtelen átment Trónok harcába. Az iskolai hétköznapok bemutatását felváltják a különféle kegyetlenségek meghökkentően részletes leírásai, a kezdeti óvatos optimizmust pedig a növekvő reménytelenség. Az éles hangulatváltás mellett pedig különösen érdekessé teszi a könyvet a romantikus történetszál hiánya és az is, hogy a szerző nem igyekszik szimpatikussá tenni a központi karaktert.
A Látókat nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek nemtől és érdeklődéstől függetlenül. Van benne minden, ami egy igazán jó könyvhöz kell: rejtély, félelem, barátság, szerelem, akció. A történet több szálon fut, rengeteg szereplő fejébe beleláthatunk, megismerhetjük komplex személyiségüket, képességeiket. A lányok kapnak egy fiatal női főszereplőt, aki lázadó természetével, de lágy szívével mindenkit elvarázsol, a fiúknak pedig jut jó pár gyilkosság, démon és a gyilkos utáni hajsza.
A történetvezetés egy kicsit gyenge lábakon áll, némiképp ad hoc jellegű. A pasas viszont hihetetlenül szórakoztatóan ír, valószínűleg egy teafőző használati utasítását is eladhatóvá tudná tenni (és nem csak angoloknak!).