Alekszej Navalnij: Hazafi
Mi már tudjuk, amit Alekszej Navalnij csak némi öniróniával írt le észak-szibériai börtönének cellájában: a Hazafi című könyve tényleg emlékmű lett – annak minden erejével és gyengeségével.
Cimke: politika
Ázsia és a Covid19
A kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa, az egyes fontosabb kelet-, dél- és délkelet- ázsiai országok milyen egészségügyi, politikai és gazdasági válaszokat adtak a vírus okozta nehézségekre a járvány első szakaszában, milyen hatást gyakorolt az adott államokra a pandémia, s mindez milyen tanulságokkal szolgálhat a jövőbeli válságok kezelése szempontjából.
Roberto Bolaño: Távoli csillag
Egy titokzatos költő a semmiből bukkan fel az egyetemi szemináriumon. Kiváló verseket ír, mindenkit elbűvöl tudásával és udvariasságával. Senki nem tudja, honnan érkezett, és miért pont a diktatúra kitörése előtti napokban jelent meg. Másnap sorra tűnnek el az egyetemi társai. A kortárs latin-amerikai irodalom itthon is népszerű alkotója, Roberto Bolaño Távoli csillag című regénye krimit ígér, de annál sokkal többet ad: egy diktatúra alatt sínylődő értelmiség és egy költőnemzedék felnövéstörténetét és eltűnését.
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
Giuliano da Empoli: A Kreml mágusa
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
Salman Rushdie: Az igazság nyelvei
Az igazság nyelvei tulajdonképpen olyan, mintha beülnénk egy Rushdie-szemináriumra: ott rejlik benne az író elképesztő műveltsége és tudása, miközben rengeteg elgondolkodtató kérdés kerül elő. Rushdie pedig úgy mesél az irodalomról, hogy közben folyamatosan beleszövi a személyes élményeit és tapasztalatait is.
Robert Merle: Állati elmék
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.
Ai Weiwei: 1000 év öröm és bánat
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
Giovanni Catelli: Camus halála
A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni.