SZTE Klebelsberg Könyvtár
Jhumpa Lahiri rövidke alkotása ennek a furcsa szemléletmódnak és felépítésnek hála válik igazán különleges és egyedi kötetté, amely minden rövidsége ellenére is egy kimondottan lassú és az olvasóit is lelassulásra késztető költői próza, így elsősorban azoknak ajánlom, akik nem pörgős cselekményt, hanem csendet, otthonosságot és elmélyülést keresnek egy-egy kötetben.
A regény alaphelyzete egy fekete és egy fehér házaspár szoros barátsága. A fekete Gwen Shanks és a fehér Avia Roth-Jaffe bábák, az otthonszülés elkötelezett támogatói. A férjek, a fekete Archy és a zsidó Nat apró second hand lemezboltot működtetnek, Tropakörnyék elnevezés alatt. Az Oakland fehér, illetve fekete lakónegyede között húzódó lepusztult területről elnevezett üzlet eleve veszteséges, ráadásul a profi sportolóból popmogullá átvedlett fekete milliárdos, Dumdum Goode a közvetlen közelében szeretné felépíteni legújabb üzletközpontját.
Földből kiásott hullákról, kannibalizmuson tetten ért tinédzserekről, a beteg szívek szerelmeseiről, boszorkányságról, átkokról, babonákról és hallucinációkról, nem létező lények kalandjairól, megmagyarázhatatlan jelenségekről olvashat, aki kézbe veszi Mariana Enriquez tizenkét írást tartalmazó novelláskötetét. Az argentin író szövegei valóság és fikció határán egyensúlyoznak, bomlott elméjű hősök és kísértetek népesítik be a kötet lapjait. Hátborzongató, horrorisztikus, nagyon furcsa, éppen ezért nehezen felejthető olvasmány.
Az ég madarai posztapokaliptikus miliőben játszódó, prózát és lírát leleményesen vegyítő, meditatív hatású regény. Tulajdonképpen tekinthetünk rá izgalmas gondolatkísérletként is, mely arra próbál választ találni, vajon a totális egyedüllét állapotában mégis meddig maradhat ember az ember?
Az olvasó – a borító és a fülszöveg sugallata ellenére – nem egy távoli világba lép be, hanem saját belső valóságával szembesül. A versek azonban megteremtik a más élethelyzetekbe való helyezkedés, az együttérzés és a megértés lehetőségét is. Izsó Zita könyve bár megkísérli feltárni a traumák elbeszélésének egy lehetőséges módját, legnagyobb erénye mégis az, hogy eközben rávilágít az önmagunk által felállított korlátokra, saját bekerített erdőnkre.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
Aubert minden egyes mondatával egy generáció, sőt, még inkább egy konkrét életszakasz problémáját jeleníti meg: a modernkori fiatal nőét, aki nem tudja eldönteni, mit szeretne. Szeretne „szabad” lenni, és kötöttségek nélküli kalandokban részt venni, szeretne sikeres lenni a szakmájában és messzire jutni a ranglétrán – de miért rándul szinte feloldhatatlan görcsbe a gyomra, mikor legjobb barátnője bejelenti, hogy terhes? És miért viselkedik kifejezetten ellenségesen, mikor egy friss házaspár meghívja magukhoz, hogy tekintse meg új otthonukat? Aubert szereplői a két véglet között vergődnek, ide is, oda is húz a szívük.
A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra.
Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről, csupa olyan fogalomról, ami egyben érzet is, és amit elmagyarázni hívőként a nem hívőnek tulajdonképpen lehetetlen.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.