Szolcsányi Ákos: Dávid családjai
Szolcsányi Ákos regénye az ún. deheroizáló narratívák sorába tartozik: az eszményi uralkodó, hadvezér és zsoltárköltő alakját ellentmondásos személyiségként ábrázolja.
Szolcsányi Ákos regénye az ún. deheroizáló narratívák sorába tartozik: az eszményi uralkodó, hadvezér és zsoltárköltő alakját ellentmondásos személyiségként ábrázolja.
A sárkányok szinte mindig gonoszak, az emberek félnek tőlük. Legtöbbször negatív karakterként tűnnek fel, és nem barátságos szereplőként. A Móra Kiadó gondozásában megjelent Sárkánylegendák minden kontinensről összegyűjtötte a róluk szóló meséket, és végre elégtételt kaphatnak ezek a lények, mert kiderül belőlük, nem minden országban kapcsolódik hozzájuk félelem.
Závada Pál, a Pernye és fű lapjain, ahogy korábban oly sokszor, most is alámerült a múltban, valóságos történeteit némi fikcióval vegyítve megmutatta nemcsak történelmi múltunk két fontos időszakát, hanem azt is, hogy az igazság mennyire szubjektív és személyes dolog. Az egyéni értelmezések sokféleségével illusztrálta, milyen nehéz, ha nem lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki az igazság nyomába ered.
Miért gondolják a felnőttek, akik megélték a gyerekkort, hogy nem lehet máshogy csinálni, mint az ő szüleik? És miért nem teszik könnyebbé a saját utódaiknak a megismerést és a megértést, amiről a felnövés szól? Lana Bastašić Tejfogak című könyve tizenhárom novellában beszél a gyerektapasztalatról, arról a nézőpontról, amire nosztalgikusan szokás gondolni.
A kötet nagy része Szádeli születéséről és későbbi kalandjairól szól. A szüleinek sokáig nem születhetett gyermeke, de vállalták a sorozatos próbatételeket, átvágtak erdőn, bokron, hegyen, völgyön, jártak a föld alatt, és rengeteg veszélyes állattal is találkoztak, de kiálltak minden próbát. Jutalmul kapták Szádelit, akinek nemcsak az érkezése varázslatos, hanem az aranyecsete is, amellyel bármit lefest, az valósággá is válik.
Barys nagy sikert aratott regénye egy kamaszlány önnarrációjában megszólaltatott lehangoló társadalomrajz, amelyen keresztül egyszerre ismerjük meg a lengyel kisvárosi szegénység kilátástalan helyzetét és a bizonyos értelemben általánosnak tekinthető kamaszkori problémák mindennapiságát.
Kiss Judit Ágnes nemcsak a hátsó borítón szereplő kódexképekkel és Villonnal idézi a középkort – új kötete maga is egyfajta memento mori, az elmúlás feletti töprengés terepe – fesztelen, komor, felszabadító emlékeztető.
De egyáltalán mi az a dűne? Miből van a homok, amiből összeáll? Ezek olyan kérdések, amelyek egyaránt feltehetőek a Dűnével és a Földdel összefüggésben is, a Tudomány a Dűne univerzumában című könyvben pedig erre, és még egy rakás hasonló kérdésre kaphatunk talán kevésbé izgalmas, de mindenképpen állati érdekes válaszokat.
Jack Ketchum tíz évvel első könyve, a Holt idény után írta meg a folytatást, ami magyarul az Ivadék címet kapta (az eredetiben van egy kis szellemes összecsengés a címekben: Off Season / Offspring). A történet is egy évtizeddel később játszódik, ugyanott, Dead Riverben, és hasonló szituációba keveredünk: az emberek az otthonaikban valósággal kinyílnak (kettébe és hosszába), csecsemők és belső szervek tűnnek el: visszajöttek a kannibálok.
Gyenge Zoltán könyve első látásra két nagyapjáról és apjáról szól. A három főhős a regényben talán elsősorban az első, illetve a második világháború, valamint a kommunizmus időszakának megszenvedője. Ha közelebbről belemélyedünk az esszéregény gondolatmeneteibe, akkor inkább az a benyomásunk támad, hogy a regény elsődleges főhőse inkább maga a szerző, aki egyes szám első személyben mondja el, hogy az ő életében hogyan jelenne meg mindaz, ami a két nagy apa és az apa életében megjelent.