SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
„Bár Alasdair Gray neve eddig a magyar olvasók számára idegenül csenghetett, és az is lehet, hogy talán csak a filmnek hála, de nagyszerű dolog, hogy magyarul is olvasható a Szegény párák, hiszen olyan kérdéseket feszeget a hitelességgel, a személyiségfejlődést befolyásoló hatásokkal vagy, ami talán a legaktuálisabb, a különböző szűrőkön hozzánk...
Érdekes módon épp a kritizált összetevőkből rajzolódik ki Locker Dávid első kötetének karakteres hangja, amely – csak ismételni tudom magam – zavarba ejtő. Különös összetevőkből gyúrt kötet. Vegyes olvasásélményem ellenére is (vagy épp azért?) figyelemfelkeltő és megsüvegelendő teljesítmény.
Egan kiegészíti és a generációs határokat áthágva folytatja Az elszúrt idő nyomában című korábbi regényét, tovább bonyolítva annak eleve szövevényes történetvilágát, és kidolgozva szereplőinek már amúgy is összetett kapcsolatrendszerét. Mondhatni, afféle könnyfakasztó, folytatásos tablóregényt tart a kezében a kíváncsi olvasó, méghozzá disztópikus keretbe foglalva.
Balaskó Ákos írt egy verseskötetet a technológia és az ember kettőséről. Folytatja az avantgárd programot, hogy fölszámolja a humanista zsenit, még ha szelídebb poszthumán köntösben, sok-sok metaforával teszi is. Állítólag egy mesterséges intelligencia segített neki.
Úgy érzem, ez volt az eddigi egyik legmeghatározóbb olvasási élményem. Olvassa el más is, aki meri!
Egyszerre memoár, tudatfolyam-leírás, generációkon átívelő családkrónika, és akkor a levél- és drámabetétekről még nem is beszéltünk.
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
Viszont az, ahogy és főleg amilyen (!) formában jönnek az újabb és újabb, sokszor egymást is cáfoló bizonyítékok az ismeretlen hátterű és sorsú Strakával kapcsolatban, és az, hogy ezeket melléklet formában az olvasó ki tudja venni és kézbe tudja fogni, olyan élmény, melyet nem igazán lehetett volna más formában elérni. Így mi magunk is Erichez és Jenhez hasonlóan módon nyomozni kezdünk, és megpróbáljuk kibogozni ezt a korántsem egyszerű rejtvényt.
Garaczi László legújabb kisregénye egy megérkezni nem akaró világvége fenyegetésének árnyékában szétbomló szerelmi viszony érzékletes beszámolóját adja.
Megmenteni bárkit – mondja a cím, s ezt azzal egészíthetnénk ki, hogy csak a saját történetében lehet. De mindhárom történet értékelhető egyfajta antifejlődésregényként is, amennyiben a polgári társadalomból való kiszakadás-kiíródás az eredmény, nem az integráció.