SZTE Klebelsberg Könyvtár
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.
Az Elveszett madarak egy tagadhatatlanul erős debütálás, amely képes szólni a régi motoros sci-fi olvasókhoz ismerőssége miatt, de ugyanúgy a szépirodalmi olvasókhoz líraisága miatt, diverz szereplőivel pedig szélesebb közönséghez.
Az ég madarai posztapokaliptikus miliőben játszódó, prózát és lírát leleményesen vegyítő, meditatív hatású regény. Tulajdonképpen tekinthetünk rá izgalmas gondolatkísérletként is, mely arra próbál választ találni, vajon a totális egyedüllét állapotában mégis meddig maradhat ember az ember?
Egy perverz és nárcisztikus főhős és egy kegyetlen és nárcisztikus politikai-társadalmi berendezkedés tárul elénk ebben a könyvben, amelynek olvasója hosszas oknyomozás után tudja csak felfejteni, hogy mi lehetett az a pont, ahol az egyszerű hétköznapok felett átvette az irányítást a gonosz banalitása, és ahol a mindennapi élet egyszer csak átcsúszott disztópiába.
Moore és Lloyd munkája a Thatcher-korszak kiábrándultságából merítve született meg, de a jelen társadalmi igazságtalanságait, morális pánikját és fenyegetéseit is jól tükrözi. Azaz a társadalom hatott a művészetre, majd az vissza a társadalomra – a következő lépés a maszk jelenjének művészi feldolgozása és továbbgondolása is lehetne.
Egy lebilincselő sorozat első kötete, amelyben megismerkedhetünk egy magára hagyott lánnyal, és megtanulhatjuk, milyen fontos is az emberi érintés a mindennapjainkban. Egy kapitalista, világromboló jövőben játszódik, amely talán néhányunk szemét ki tudja nyitni, hogy meglássuk, milyen jövő felé haladunk.
Kim Stanley Robinson és művei… s talán a legfontosabb könyve A címlaprajz csak egészen kicsit „füllent”, mert tényleg Robinsonról lesz szó, mégpedig egy olyan Robinsonról, aki valóban keresi és kutatja az ember lábnyomait az idegen planétákon, s még az is igaz, hogy miközben guggolva ezeket vizsgálja, közben erőteljes pillantásokat vet a...
A Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy mit jelent „nem egészen embernek lenni”. A Falcsik Mari által fordított kötetben egy android szemével kutatja a szerelem és az emberi hűség természetét.
Bár a Legvégül a szív kiindulópontja ismét egy korábbi társadalmi eseménnyel cseng össze – a 2008-as világválság –, mint korábbi történetei esetében, a hangvétel nem hasonlítható korábbi írásaihoz. Ugyanis Margaret Atwood fogta az összes emberi perverziót – kezdve az ártatlan szexuális fantáziálástól egészen a legdurvább aberációkig –-, majd mindezt leöntötte egy adag szatírával meg némi csillámpónis „nézz mindent pozitívan” meg „de ha neki így jó” sziruppal is, hogy mindezt egy bizarr, de klasszikus disztópiába helyezze. Ezzel pedig egy abszurd, de nagyon is igaz görbe tükröt állított elénk.
Stephen King novelláskötete életművén belül az olvasható szériába tartozik, ami a rajongótáboron kívül tartózkodók számára is élvezhető, értékelhető, emberbarát rövidségű írásokat jelent. Bár, ha jobban belegondolunk, ezek a rövidebb terjedelmű írások – éppen sokoldalúságuk miatt – talán még félelmetesebbek, mint egy komplett regény. Megannyi ötlet – megannyi borzongás. Csak győzzünk egyik hangulatból a másikba kerülni.