SZTE Klebelsberg Könyvtár
A Vérből és hamuból egy remekül felépített bevezető rész ebbe a kissé horrorisztikus, ám különleges fantasy világba. Vérben, titkokban, akcióban és intimitásban nem szenved hiányt ez a regény, ráadásul a karakterei is szerethetőek. J. L. Armentrout bebizonyította, hogy a farkasos, vámpíros, kiválasztottas sztoriknak még nem érdemes fellőni a pizsicsillagot, mert van még bennük kurázsi.
A mintegy 180 kétszínű térkép és ábra segítségével, beleértve az első, a másod- és a harmadkor csatáit és kulcsfontosságú helyszíneit; valamint várak, épületek, tervrajzok, az éghajlati viszonyok, a domborzat, a növényzet, a nyelvek és a népességi megoszlások leírását, amelyek segítségével olyan szemszögből ismerhetjük meg Tolkien világát, melyre korábban nem volt példa.
Ez a remekbe szabott történetfüzért pontosan az teszi lebilincselő, nehezen letehető olvasmánnyá, hogy Hill minden történetben, sőt szinte minden oldalon képes újra és újra meglepetést okozni. Legfőképpen annak köszönhetően, hogy nem hajlandó prózáját jól ismert műfaji keretek közé beszorítani, így nem csak a horror, hanem sokszor a fantasy, a szociális dráma vagy a sci-fi elemei is bele-beleszűrődnek a novellákba. Amiket az tesz hátborzongatóvá, hogy a mindennapos helyzetekbe, realisztikus életekbe képes a szürreális rémületet belecsempészni.
Egy kiváló szereplőkkel dolgozó, regény a regényben típusú történet, és a jelen idejű elbeszélés is változatosságot hozhat, ha valaki nem nagyon szokott hozzá.
Itt ezt kb. el is dobom, és ismét meghajlok a szerző előtt, mivel az a ritka érzésem támadt, hogy jó volna olyan mágikus képességet birtokolni, amit Hobb leír. Az Ösztönre gondolok. Egy olyan kapocsra, ami az ember és az állat elméjét összefűzi egy egységbe, kölcsönös tiszteleten és szereteten alapulva. Ez az ötlet pedig olyan gondolkodásmódot takar, ami az állatokhoz fűződő viszonyt egészen másképp értelmezi, nekem rendkívül szimpatikus módon, már csak önmagában ezért is szerettem ezt a regényt.
A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.
A narratíva középpontjában ugyanis a Minnesotában élő Patty Berglund házasságának és anyaságának mindennapjai állnak, de a regény rétegzettsége és univerzális mondanivalója több annál, hogy egyetlen személy (unatkozó feleség) lélektani- vagy családregénye legyen.
Donna Tartt egyik fő ismertetőjele, hogy hosszú évekig dolgozik egy-egy művén, addig-addig csiszolgatja azokat, amíg a papíron végignyúló tintából elképesztően apró darabokból álló mozaik kép nem lesz. „A titkos történet” megírásánál sem tért el ettől; a szereplők mozdulatai, gondolatai a könyv befejezése után is velünk maradnak.
Többször tapasztaltam már, hogy a díjaknak nem kell mindig bedőlni. Meg ugye ez YA könyv.