SZTE Klebelsberg Könyvtár
A történet ismeretében nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Gyilkosság az Orient Expresszen nem véletlenül lett a szerző egyik legnépszerűbb regénye, hiszen minden megvan benne, ami megragadja az olvasók képzeletét: titokzatos és véres gyilkosság, ismeretlen indíték, látszólag megdönthetetlen alibik – no meg a kis belga detektív „bűbájos” személye.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
Egyszerűen bizarr, elképesztő, de ugyanakkor elgondolkodtató krimi, 10 egymásnak teljesen idegen ember titokzatos haláláról és annak leleplezéséről.
Kutscher könyve, amellett, hogy fordulatos, és szépen építkezik és vezet végig a nyomozáson, elég részletes történelmi tablót fest a demokratikus végnapokról is. Ami persze azzal is jár, hogy átalakul, majd eltűnik a dekadens, frivol, a szabadságát megélő Berlin.
Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.
Éric Vuillard könyve az ellentmondásokra épül. Bár alig százoldalas ez az aprócska, könnyű kis kötet, mégis brutálisan súlyos témákat tárgyal. Bár látszólag fesztelen és szórakoztató, valójában megható és ledermesztő. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent Napirend az Anschluss egy kevésbé ismert, igaz változatát meséli el, és azt, hogyan ragadta a félőrült Hitler magához a hatalmat, míg Európa legnagyobb politikusai buta mosoly mögé rejtették fájdalmas tétlenségüket.
Ljudmila Ulickaja az idén úgy döntött, leporolja 42 évvel ezelőtt írt forgatókönyvét, és megmutatja, milyen reakciókat vált ki az emberekből egy járvány. A valós eseményeken alapuló Csak egy pestis az egyik leghátborzongatóbb történet, amit 2020-ban olvashatunk, mégis reményt ígér.
Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.
A Sátán látogatásán, a városban véghezvitt felforgató tevékenységén és a hitetlen, korrupt moszkvaiak kifigurázásán és megbüntetésén kívül a regény sok egyébről is szól: a Mester nevű író sorsáról s az ő Ponczius Pilátusról szóló, botrányosnak kikiáltott regényéről; a Mester és az önfeláldozó, a szerelme kedvéért még a boszorkányságot és a Sátán melletti háziasszonykodást is örömmel vállaló Margarita kapcsolatáról; és arról is, hogy mi a különbség a valódi és az államilag támogatott művészet között.
Az amerikai Margaret Bourke-White fényképezőgépével az utolsó békeévben járta be Magyarországot. Képein keresztül úgy láthatjuk ezt az országot, ahogy magunktól sohasem, egy messziről jött ember szemével.