Raymond Chandler: Asszony a tóban
Raymond Chandler Asszony a tóban című regénye olyan, mint egy ravasz bűvésztrükk: első pillantásra egyszerűnek tűnik, csak a végén ébredsz rá, hogy átvertek a palánkon.
Raymond Chandler Asszony a tóban című regénye olyan, mint egy ravasz bűvésztrükk: első pillantásra egyszerűnek tűnik, csak a végén ébredsz rá, hogy átvertek a palánkon.
A névtelen elbeszélő a hirtelen válás után beköltözik egy barátja mindentől távoli, hegytetőre épült házába, mivel az úgyis épp üresen áll, amióta a tulajdonos, egy híres festő demenciája miatt otthonba költözött. A főszereplő pedig megtalálja az öreg mester egy évtizedekkel korábban a padlásra rejtett, a nagyvilág számára ismeretlen festményét, A kormányzó halálát, amely a Don Giovanni című opera azonos című, brutális jelenetét ábrázolja klasszikus japán stílusban, japán középkori környezetbe áthelyezve. Ebben a Murakami-regényben most a festmény kicsomagolása az, ami beindítja a valóságot és az irreálist összekötő kaput mozgató fogaskerekeket
Az 1956 novemberében a jugoszláv nagykövetségről titokban Romániába szállított, s ott elkülönített Nagy Imre-csoport politikusainak és családtagjaiknak rabságát rekonstruálja ez az írás. A sok dokumentumtól, idézettől, a lezárt szerkezettől, a látszólag szenvtelen előadásmódtól azt hihetnénk, hogy tudományos művet olvasunk, de a szövegen átüt a személyes érintettség, a keserűség.
Tulajdonképpen egy bűnügyi regényről van szó, azonban a pszichológiai és nyelvi vizsgálódás erőteljes jelenléte felülírja a klasszikus cselekményvezetés fontosságát, és sokkal inkább arra irányítja a figyelmet, hogyan működik az egykori focista agya, mintsem hogy mi történt valójában és annak milyen következményei lehetnek.
Ne higgyünk tehát neki: a regény kápráztatóan fantáziadús világot teremt, melynek vannak ugyan horrorisztikus elemei, de például a legnagyobb és legfélelmetesebb ismeretlent – a halál utáni létet – matematikushoz illő (ez Rajaniemi eredeti hivatása) következetességgel és logikával, kozmikusságában is már-már földhözragadtan reális módon mutatja be. Ugyanez igaz a fő cselekményszálra is: az Öröknyárt nyugodt szívvel címezhetnénk alternatív történelmi kalandregénynek, urban fantasynek, vagy ahogy Rajaniemi fogalmazott egy interjúban: ektopunknak – mindezt ráhúzva egy klasszikus kémregény szikár csontvázára.
Vass Norbert első novelláskötete, a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában megjelent Indiáncseresznye a kilencvenes éveket idézi vissza, ahol a szörp indiáncseresznye ízű, a rágó Turbó, az óra pedig csak Casio lehet. A kiskamasz elbeszélő tizenöt története a gyermekkor általános tapasztalatait, benyomásait részletgazdag pillanatképekben villantja fel.
Albert Camus regénye, A pestis például reneszánszát éli, de biztosan van olyan olvasó is, aki García Márquez Szerelem a kolera idején című nagyregényét veszi majd kézbe, remélve, hogy megérthet valamit az emberi életről a járványok alatt. A vaskos kötet azonban címe ellenére alig, mindössze néhány oldalon foglalkozik a kolerával, mégsem okoz csalódást, mert olyasmiről szól, ami nagyon is fontos most: a várakozásról, a türelemről és az élet halállal szembeni határtalanságáról.
Az isztambuli fattyú ugyanis talán az első olyan török tollból származó mű, amelyben központi szerepet kap az Oszmán Birodalom által az örmény kisebbség ellen elkövetett genocídium, az a sajnálatos történelmi esemény, amelyet a török kormányzat a mai napig nem ismer el, folyamatosan mérgezve ezzel a két ország és nép egyébként sem barátságos viszonyát. A gerincét két érettségiző korú lány – Asya, a címbeli fattyú, és Armanoush, a San Francisco és Arizona között ingázó, örmény apától és amerikai anyától származó – kapcsolata adja.
A Sátán látogatásán, a városban véghezvitt felforgató tevékenységén és a hitetlen, korrupt moszkvaiak kifigurázásán és megbüntetésén kívül a regény sok egyébről is szól: a Mester nevű író sorsáról s az ő Ponczius Pilátusról szóló, botrányosnak kikiáltott regényéről; a Mester és az önfeláldozó, a szerelme kedvéért még a boszorkányságot és a Sátán melletti háziasszonykodást is örömmel vállaló Margarita kapcsolatáról; és arról is, hogy mi a különbség a valódi és az államilag támogatott művészet között.
Csodás ez a könyv, és nem csak a valóságos története miatt, ami szerkezetileg is megnyerő, hanem a hangulata és a közvetítési módja miatt is. Az egész könyv olyan mint egy képráma, az eleje és a vége képezik a keretet, a keretben pedig benne van három nő élettörténete, akik a magány és a fájdalom csendjében sírják el bánatukat.