SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A Hibrid gondolkodás válogatása Latour több évtizedes gondolkodói pályáját követi végig, a kezdeti, a tudomány működését boncolgató írásaitól egészen az újabb, ökológiai kérdéseket érintő tanulmányokig. És a szövegek alapvetően a francia tudományfilozófia hagyományaihoz kapcsolódnak, de Latour nagyon jó szerző, sztorizgatva, sok példát beemelve ír, ezért a tanulmányok többsége tényleg könnyedén befogadható, nem szükséges jól ismerni hozzá ezt a hagyományt.
A Hová lettél, szép világot én mégis épp azért szeretem, mert volt valami nagyon emberi abban, ahogy Alice meg Eileen, miközben a világ állapota miatt szoronganak és az élet értelmét keresik, leginkább mégiscsak arra vágynak, hogy valaki most szeresse őket. A szeretet utáni vágyukat pedig olyan átélhetővé tette Rooney, hogy attól én biztosan megszerettem őket.
Tehát a Hogyan történt? nem tudományos, nem történelmi írás, sokkal inkább egy üldözött jogi köntösbe bújtatott szubjektív védőbeszéde.
Rotschild Klára szalonja már a két világháború között fogalommá vált. A Horthy-kor arisztokratáit, valamint a Kádár-korszak nagyasszonyait is öltöztette. Simonovics Ildikó divattörténészként hiteles forrásokkal együtt izgalmas betekintést kínál a Rotschild-ruhák mögötti világba, és megkísérli megválaszolni, mi volt Rotschild Klára sikerének titka.
Emlegettem már, hogy nem vagyok igazán krimirajongó, mégis fantasztikus élmény Carr könyveit olvasni, hiszen többszörösen túllép a bűntény-nyomok-megoldás egyszerű receptjén, és – Dr. Kreizler karakterének segítségével – darabokra szedi az emberi természetet minden mozgatórugójával együtt. Nem feledkezik el arról sem, hogy nem elég tudni, ki a tettes, azt bizonyítani is kell. Így, míg A halál angyalában nagy botrányt kavart gyilkosságok nyomán kergettünk egy ismeretlen, de egyre inkább kiismerhető tettest, addig A sötétség angyalában (a könyv hosszúságához mérten) szinte azonnal megismerjük a tettes nevét – ő maga mégis mindaddig kicsusszan a markunkból, amíg nem tudjuk pontosan, mi készteti szörnyű tetteire, s ez hogyan használható fel ellene.
Nem kíván megfelelni semminek és senkinek, nem kerülgeti a tabukat. Nem a szolidaritás és a politikai korrektség perspektíváit mérlegeli, hanem az emberi, nagyon is emberi útvesztők nyomvonalán haladva teszi fel íróilag megdolgozott kérdéseit. Olyan prózát írt A varjúkirályban, amely kortársivá avatja a valóságot (sic!), itt és most kelt indulatot, együttérzést. Viszolygást és félelmet. Szorongást. Vakmerő vállalkozás; nietzschei értelemben segít élni.
Noha maga a kötet alapkoncepciója egyszerű – szabadítsuk rá az élőhalottak seregét a középkori Magyarországra –, a szerző szerencsére kihozza a történetből, amit lehet. Egyáltalán nem csak arról van szó, hogy kapunk egy sokadik zombi-inváziós sztorit, amelyben modern fegyverekkel felszerelt férfiak és nők helyett lovagok irtják a megelevenedett hullákat. Noha az akcióé a főszerep, de a regény folyamán egyre többet foglalkozik azzal is a szöveg, hogy a középkori emberek hogyan tudják feldolgozni az élőhalottak megjelenését, mit tudnak kezdeni ezzel a bizarr jelenséggel. Bíró szerencsére több különböző választ is ad a kérdésre, remekül illusztrálva a különböző hátterű személyek felfogását. Közben az is végig érezhető a szövegben, hogy a középkori embernek a feltámadás-feltámasztás jelenségéhez egészen máshonnan és máshogyan közelít, mint mi.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt ajánlom ezt a művet azoknak, akik most ismerkednek Shakespeare életművével. Elképzelhetőnek tartom, hogy segíthet saját értelmezés kialakításában, akár úgy is, hogy fölismeri a drámák szövegének és az esszék megállapításainak ellentmondásait. Ajánlhatnám akár tanároknak is, akik vitát akarnak kiváltani magyaróráikon: lehet az elemzésekben találni olyan részleteket, amik ellenvéleményeket csalnának elő a művek szövegeit ismerő tanulócsoportok tagjaiból.
A Hitler lovait ajánljuk mindenkinek, aki szereti a művészettörténettel vagy második világháborúval foglalkozó regényeket, akik úgy érzik, titkon bennük is ott van egy Indiana Jones vagy egy Robert Langdon, de azok is kellemes olvasási élményként könyvelhetik majd a regényt, akik egy rövid és izgalmas történetre vágynak, amit egy rövid vakáció alatt kellemesen be is tudnak fejezni.
A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.