SZTE Klebelsberg Könyvtár
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
A szerző most kronologikus rendben, korszakok köré épített könyvének öt fejezetében követi nyomon az amerikai film hazai jelenlétének útját az 1941-től való eltűnésétől kisebb-nagyobb kitérőket követően fokozatos, mind követelőbb Kádár-korszakbéli térhódításáig, egészen az 1989-es rendszerváltásig.
A Rosszfiúk világforradalma – Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története a dicsőséges/nevetséges/tragikus 133 napot az előző könyvhöz hasonlóan időrendben, de az államszervezéstől a külpolitikán át a hadi cselekményeken keresztül a közoktatásig különböző témánként, rengeteg name dropping-gal és easter egg-gel meséli el, nem kímélve egyik politikai oldalt vagy társadalmi osztályt sem.
Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről, csupa olyan fogalomról, ami egyben érzet is, és amit elmagyarázni hívőként a nem hívőnek tulajdonképpen lehetetlen.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
A Második Magyar Köztársaság is krimi, melynek főhőse egy keménykötésű, egyúttal érzelmileg involválható és intellektuálisan kvalifikált nyomozó – Nemes Albertnek hívják, többször is mondja vagy idézi, hogy senki sem érdemli a halált –, a kulissza ellenben egy olyan város és ország, amelyek soha nem léteztek, és nem is létezhettek. Azaz létezhettek volna: ha sikerül a kiugrási kísérlet a nagy világégés vége felé, és Magyarország semleges lesz, ahol sem a nyilasoknak, sem a kommunistáknak nem osztanak lapot, az 1956-os események pedig bár nem maradnak el, de másképpen történnek meg.
Oldalanként átérzi az olvasó, hogy igen ez az, amit az ember csak a gyerekkorból, szűkebb és tágabb otthonából hozhat. Onnan, ahol felépült a személyisége. Ez nem lehet manír, ezt nem lehet felvenni és tanulni sem. S biztosan érezni, hogy a kitartás, a makacs elkötelezettség és a siker legfőbb motorja is ez. Egyenes és őszinte nyíltság, s világunkban egyfajta üdítő transzparencia.
31 évvel az eredeti kiadás után már magyarul is olvasható Sam Smith The Jordan Rules (A Jordan-szabályok) című könyve, amely a Chicago Bulls 1991-es bajnoki címének bennfentes sztoriját meséli el. Megtudhatjuk, milyen belső feszültségek uralkodtak a franchise-nál, Michael Jordan hogyan bánt a csapattársaival, és hogy milyen pszichológiai trükköket alkalmazott Phil Jackson a győzelemig vezető úton.
A könyv a címében 100 bejegyzést ígér Velencéhez, s ezek bár nem túl hosszúak – igazából főként egy igényes képválogatáshoz fűzött kommentárokról van szó –, érdekes, izgalmas stílusban, sokat anekdotázva tálalja őket, és egyben jól használható információkat, idézeteket, személyes sztorikat és képeket is kapunk hozzájuk.
Nemcsak az édesapa, Davidovics László haldoklik az elbeszélt történet aktuális idejében, 1987-ben, hanem a szocialista rendszer is Magyarországon, s ebben az ellentmondásos és kimerült, szürkévé foszlott világban marad egyedül a még alig felnőtt, de érzelmi neveltetése terén is meglehetősen nagy hátrányokkal induló Gyurkó. Az ő személyes sorsában szublimálódik a társadalmi szintér nagy katasztrófáinak következményei és traumái.