Cimke: női sors

Jón Kalman Stefánsson: Ásta avagy Hová menjen az ember, ha nincs kiút?

Generációk okoznak egymásnak traumákat, néha azt adják tovább, amit örököltek, ám ezek a stefánssoni szövegvilágban nem eleve elrendeltetett sorsok, a következő nemzedékben a tanulságok érvényesítésével kiválthatóak. Ásta egyfelől kibontakoztathatja képességeit, másfelől viszont tragédiája, hogy elhagyta az anyja, ahogy aztán az ő gyerekét is más neveli. Fél a közelségtől, ezért mindig későn érkezik. Egyre több önvádat halmoz fel, ahogyan gyűlnek körülötte a halottak, akiktől nem búcsúzott el. Nem írta meg azt a levelet, nem mondta meg nekik, hogy mit érez. A címszereplő neve egyúttal kihívás a sorsával szemben, hiszen szeretetet jelent.

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

A regény két kérdés köré épül, miközben számos másikat is felvet: hogyan emlékezünk és hogyan felejtünk olyan tragédiákat, amelyek láthatatlanul a testünkbe égtek; valamint mihez kezdünk, ha nem találunk se otthont, se nyugalmat. A trauma a regény végéig töredékes marad, első olvasatra akár fordított krimiként is olvasható a szöveg, de valójában sosem azon van a hangsúly, hogy mi történt, hanem hogy mit okozott a történés.

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

A Hová lettél, szép világot én mégis épp azért szeretem, mert volt valami nagyon emberi abban, ahogy Alice meg Eileen, miközben a világ állapota miatt szoronganak és az élet értelmét keresik, leginkább mégiscsak arra vágynak, hogy valaki most szeresse őket. A szeretet utáni vágyukat pedig olyan átélhetővé tette Rooney, hogy attól én biztosan megszerettem őket.

Heather Morris: Cilka utazása

A Cilka utazása azért sokkoló olvasási élmény, mert rádöbbenti az olvasót, hogy az az embertelenség és kegyetlenség, ami a náci haláltáborokban körülbelül négy évig tartott, a szovjet megfelelőjükben jóval tovább, még Sztálin 1953-as halála után is rettegésben tartotta az embereket. A történelem nemcsak, hogy megismétli önmagát, de sokszor nem is ismétlésről van szó, hanem a régi rémtettek észrevétlen folytatásáról.

Nina George: Kis francia bisztró

Bár ez a könyv a szépirodalmi művek közt a romantikusok közé tartozik, és valóban sok romantikus epizódot tartalmaz, természetesen helyet kap benne a szerelem is, de a regényben számtalan komoly problémát feszegető részletet is találhatunk, ha jól figyelünk. Olyan témákat érint, mint az öngyilkossági kísérlet, az elnyomó házasság (hiszen Marianne a házasságában nem egyenrangú félként jelenik meg, hanem a férje teljes mértékben uralkodik rajta), a társas magány, a halál, az idősödés, a válság és az újrakezdés.

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Hogyan tudunk megszabadulni a személyiséget szorongató, szabadságot korlátozó helyzetekből és szerepekből, a törések emlékétől, a minket ért traumák következményeitől; mit jelent a szabadulás, van-e esély rá: ezekre a kérdésekre keresi a választ Szabó T. Anna új novelláskötetében, melynek szereplői, tinédzserek és felnőttek, férfiak és nők leginkább a ránk hagyományozott, felvett vagy minket ért rosszból keresik a kiutat, vagyis az önmagukhoz vezető utat kutatják.

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

Ugyanakkor Szécsi Noémi legújabb kötete egy rendkívül tudatosan strukturált, kompakt vállalkozás, amely különböző (szöveg)források – korabeli regények, naplók, levéltári anyagok, visszaemlékezések – fúziója. Mindezek segítségével a szerző az Előszó után következő öt fejezetben, kronologikus sorrendben, a nők életszakaszainak leginkább testfókuszú vizsgálatát, illetve bemutatását végzi el, főként a termékenységre fókuszálva: Lányok teste; A test mint házassági tőke; Anyák teste; Test és lélek; Asszonyok teste. Emellett más témák is előkerülnek, többek közt a korszakbeli házasodási szokások, a teherbeesés problémái, mint a meddőség, a szüléssel járó testi (el)változás, valamint a fiatalság megőrzésének nehézségei is.

Elena Ferrante: Nő a sötétben

A már-már polgárpukkasztó könyveiről elhíresült olasz író, Elena Ferrante Nő a sötétben című művével ezúttal a nyugati társadalom konvencionális női szerepeinek legszentebbikébe áll bele: az anyaságba. De elgondolkodtató bátorság vagy önkényes provokáció bújik meg a pillanatképek sokaságára épülő naplószerű írásban?