SZTE Klebelsberg Könyvtár
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
Nemcsak az édesapa, Davidovics László haldoklik az elbeszélt történet aktuális idejében, 1987-ben, hanem a szocialista rendszer is Magyarországon, s ebben az ellentmondásos és kimerült, szürkévé foszlott világban marad egyedül a még alig felnőtt, de érzelmi neveltetése terén is meglehetősen nagy hátrányokkal induló Gyurkó. Az ő személyes sorsában szublimálódik a társadalmi szintér nagy katasztrófáinak következményei és traumái.
De vajon mi történik akkor, ha egy régi, fájdalmas seb újra felszakad? Ha a család egyik tagja beszélni akar a kitaszított személyről, tudni akarja a miérteket, és még arra is képes, hogy megkérdőjelezze a család által mondott szent és sérthetetlen históriát?
Elif Shafak regényében egy török és egy görög fiatal szeret egymásba ebben a megosztó és tragikus történelmi időben, a múlt terheit azonban később nemcsak nekik kell cipelniük, hanem a gyereküknek is.
A 21. Század Kiadó Gy. Horváth László vadonatúj, korszerű fordításában adja közre Tolsztoj nagyszabású regényét. A könyvet M. Nagy Miklós szerkesztette.
A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása egy nemzedék történetét beszéli el, annak minden vágyával, félelmével és hiedelmével együtt, bemutatva, hogyan alakult a francia társadalom a 40-es évek óta. Az Évek a hét könyve, amely tárgyak, emlékek, érzetek és benyomások elgondolkodtató gyűjteményével mesél a hétköznapokból összeálló életidőről és a női sorsról.
Generációk okoznak egymásnak traumákat, néha azt adják tovább, amit örököltek, ám ezek a stefánssoni szövegvilágban nem eleve elrendeltetett sorsok, a következő nemzedékben a tanulságok érvényesítésével kiválthatóak. Ásta egyfelől kibontakoztathatja képességeit, másfelől viszont tragédiája, hogy elhagyta az anyja, ahogy aztán az ő gyerekét is más neveli. Fél a közelségtől, ezért mindig későn érkezik. Egyre több önvádat halmoz fel, ahogyan gyűlnek körülötte a halottak, akiktől nem búcsúzott el. Nem írta meg azt a levelet, nem mondta meg nekik, hogy mit érez. A címszereplő neve egyúttal kihívás a sorsával szemben, hiszen szeretetet jelent.
Egyszerűen zseniális. Elsősorban az elszegényedett múlt század végi Kína mindennapjait mutatja be. Az egymásba fonódó cselekményszálak tökéletes összhangban vannak. Foglalkozik a történelemmel, a szabad akarattal, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Amiatt választottam és ajánlom ezt a novelláskötetet, mivel az olvasása számomra egyet jelent a nosztalgia, a nyugalom és a békesség érzésével. Számomra még inkább érdekessé teszi a könyvet, hogy a szerző saját gyerek- és felnőttkori emlékeibe és élményeibe enged betekintést. A kedvenceim közé tartoznak a gyermekkori novellák, amikben a csodálatos nyarakra olyan nosztalgiával gondol vissza, és úgy írja le őket a szerző, mintha mi is ott lennénk. Emellett szegedi egyetemistaként különös élményt adnak, és még inkább közelebbinek érzek egyes novellákat, amikben Szeged is megjelenik a történések helyszíneként.