Kategória: Sci-fi, fantasy

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap

A Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy mit jelent „nem egészen embernek lenni”. A Falcsik Mari által fordított kötetben egy android szemével kutatja a szerelem és az emberi hűség természetét.

Margaret Atwood: Legvégül a szív

Bár a Legvégül a szív kiindulópontja ismét egy korábbi társadalmi eseménnyel cseng össze – a 2008-as világválság –, mint korábbi történetei esetében, a hangvétel nem hasonlítható korábbi írásaihoz. Ugyanis Margaret Atwood fogta az összes emberi perverziót – kezdve az ártatlan szexuális fantáziálástól egészen a legdurvább aberációkig –-, majd mindezt leöntötte egy adag szatírával meg némi csillámpónis „nézz mindent pozitívan” meg „de ha neki így jó” sziruppal is, hogy mindezt egy bizarr, de klasszikus disztópiába helyezze. Ezzel pedig egy abszurd, de nagyon is igaz görbe tükröt állított elénk.

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó

A Tízezer ajtó központi témája a kirekesztés, az előítéletesség és az ebből fakadó sorsszerűség: miként determinálódik valaki sorsának alakulása a származása, bőrszíne vagy éppen társadalmi megítélése által? A könyv hangsúlyozza, hogy a sztereotípiák akarattal, hittel és kitartással meghaladhatók.

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota (A Köd trilógiája 2.)

Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.

Stephen King: Éjszakai műszak

Stephen King novelláskötete életművén belül az olvasható szériába tartozik, ami a rajongótáboron kívül tartózkodók számára is élvezhető, értékelhető, emberbarát rövidségű írásokat jelent. Bár, ha jobban belegondolunk, ezek a rövidebb terjedelmű írások – éppen sokoldalúságuk miatt – talán még félelmetesebbek, mint egy komplett regény. Megannyi ötlet – megannyi borzongás. Csak győzzünk egyik hangulatból a másikba kerülni.

David Petersen: Egérőrség : 1152. tél

Túl azonban azon, hogy Petersen egerei szinte valóságosak (eltekintve persze az általuk használt eszközöktől, a középkorias, csoda hangulatos kis településeiktől), mégsem gondolom, hogy gyerek ne olvashatná ezeket a gyönyörű köteteket. Hiszen hősiességről, árulásról, kitartásról, barátságról szól a történet, csupa olyasmiről, amivel minden ember találkozik életében, ill. melyek egy részére szüksége is van.

Robin Hobb: Bolond ​kötelesség I-II.

Itt ezt kb. el is dobom, és ismét meghajlok a szerző előtt, mivel az a ritka érzésem támadt, hogy jó volna olyan mágikus képességet birtokolni, amit Hobb leír. Az Ösztönre gondolok. Egy olyan kapocsra, ami az ember és az állat elméjét összefűzi egy egységbe, kölcsönös tiszteleten és szereteten alapulva. Ez az ötlet pedig olyan gondolkodásmódot takar, ami az állatokhoz fűződő viszonyt egészen másképp értelmezi, nekem rendkívül szimpatikus módon, már csak önmagában ezért is szerettem ezt a regényt.

Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin.