SZTE Klebelsberg Könyvtár
A Vérből és hamuból egy remekül felépített bevezető rész ebbe a kissé horrorisztikus, ám különleges fantasy világba. Vérben, titkokban, akcióban és intimitásban nem szenved hiányt ez a regény, ráadásul a karakterei is szerethetőek. J. L. Armentrout bebizonyította, hogy a farkasos, vámpíros, kiválasztottas sztoriknak még nem érdemes fellőni a pizsicsillagot, mert van még bennük kurázsi.
A mintegy 180 kétszínű térkép és ábra segítségével, beleértve az első, a másod- és a harmadkor csatáit és kulcsfontosságú helyszíneit; valamint várak, épületek, tervrajzok, az éghajlati viszonyok, a domborzat, a növényzet, a nyelvek és a népességi megoszlások leírását, amelyek segítségével olyan szemszögből ismerhetjük meg Tolkien világát, melyre korábban nem volt példa.
2050 környékén a két és fél magyarországnyi méretű indiai államot, Uttar Pradesht kegyetlen hőhullám sújtja. A forróság éjszaka sem csillapodik, és amikor a víz-, illetve áramellátás is feladja a szolgálatot, az emberek pánikba esnek. Túlélésük reményében az állóvizek felé veszik az irányt, fosztogatni kezdenek, de a forróság győz.
Bukott Istenek, természetfeletti képességek és bosszú. Egy mesterien megírt világba kalauzol el minket John Gwynne eme sorozat első kötetével. Személy szerint ami engem a legjobban megragadott, az az egyik főszereplő, Orka, aki a félelmetes erőkkel teli világban egyszerű emberként száll szembe bárkivel és bármivel, hogy beteljesítse a bosszúját.
Az élet nagy kérdései jelennek meg egy korszakokon átívelő történetben. Mi az, ami fontosabb minden másnál?
Kim Stanley Robinson és művei… s talán a legfontosabb könyve A címlaprajz csak egészen kicsit „füllent”, mert tényleg Robinsonról lesz szó, mégpedig egy olyan Robinsonról, aki valóban keresi és kutatja az ember lábnyomait az idegen planétákon, s még az is igaz, hogy miközben guggolva ezeket vizsgálja, közben erőteljes pillantásokat vet a...
A Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy mit jelent „nem egészen embernek lenni”. A Falcsik Mari által fordított kötetben egy android szemével kutatja a szerelem és az emberi hűség természetét.
Bár a Legvégül a szív kiindulópontja ismét egy korábbi társadalmi eseménnyel cseng össze – a 2008-as világválság –, mint korábbi történetei esetében, a hangvétel nem hasonlítható korábbi írásaihoz. Ugyanis Margaret Atwood fogta az összes emberi perverziót – kezdve az ártatlan szexuális fantáziálástól egészen a legdurvább aberációkig –-, majd mindezt leöntötte egy adag szatírával meg némi csillámpónis „nézz mindent pozitívan” meg „de ha neki így jó” sziruppal is, hogy mindezt egy bizarr, de klasszikus disztópiába helyezze. Ezzel pedig egy abszurd, de nagyon is igaz görbe tükröt állított elénk.
A Tízezer ajtó központi témája a kirekesztés, az előítéletesség és az ebből fakadó sorsszerűség: miként determinálódik valaki sorsának alakulása a származása, bőrszíne vagy éppen társadalmi megítélése által? A könyv hangsúlyozza, hogy a sztereotípiák akarattal, hittel és kitartással meghaladhatók.
Scalzi egy szórakoztató kis sztorit hozott össze, ami sikeresen kiránthat valakit akár egy olvasási válság határáról is. Kezdő sci-fi, fantasy olvasóknak bátor szívvel ajánlom, a veteránok pedig ne támasszanak vele szemben egekbe menő elvárásokat, csak élvezzék. Minden hibája ellenére is szerethető kis regényről van szó, érdemes tehát adni neki egy esélyt, ha vidulni akarunk egy jót.