Cimke: disztópia

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap

A Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy mit jelent „nem egészen embernek lenni”. A Falcsik Mari által fordított kötetben egy android szemével kutatja a szerelem és az emberi hűség természetét.

Margaret Atwood: Legvégül a szív

Bár a Legvégül a szív kiindulópontja ismét egy korábbi társadalmi eseménnyel cseng össze – a 2008-as világválság –, mint korábbi történetei esetében, a hangvétel nem hasonlítható korábbi írásaihoz. Ugyanis Margaret Atwood fogta az összes emberi perverziót – kezdve az ártatlan szexuális fantáziálástól egészen a legdurvább aberációkig –-, majd mindezt leöntötte egy adag szatírával meg némi csillámpónis „nézz mindent pozitívan” meg „de ha neki így jó” sziruppal is, hogy mindezt egy bizarr, de klasszikus disztópiába helyezze. Ezzel pedig egy abszurd, de nagyon is igaz görbe tükröt állított elénk.

Stephen King: Éjszakai műszak

Stephen King novelláskötete életművén belül az olvasható szériába tartozik, ami a rajongótáboron kívül tartózkodók számára is élvezhető, értékelhető, emberbarát rövidségű írásokat jelent. Bár, ha jobban belegondolunk, ezek a rövidebb terjedelmű írások – éppen sokoldalúságuk miatt – talán még félelmetesebbek, mint egy komplett regény. Megannyi ötlet – megannyi borzongás. Csak győzzünk egyik hangulatból a másikba kerülni.

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Elsősorban azért lenyűgöző a könyv, mert érzelmileg roppant bátor – sokkal bátrabb, mint amit a mai sci-fi és fantasy fősodor megenged magának. Azt hiszed, George R.R. Martin merész volt, amikor az első könyve végén lefejezte Nedet, vagy mert megírta a véres esküvőt? Bradbury kacagna rajta; az ő történetei az ember valódi (mármint „nem fantázia-világbeli, hanem benned is mindennap létező”) érzelmeivel dolgoznak; ő megenged magának olyan végkicsengéseket, amik a fikciós műfajok minden megszokott sémájával szembemennek, és empatikus lelkedet kifacsarják. És ebből az írói bátorságból néhány valóban nagyszerű novella keletkezett, a hangvétel és alműfajok nagy változatosságában: kalandos sci-fi, apokaliptikus és posztapokaliptikus történetek, disztópia, horror.

Moskát Anita: Irha és bőr

Az írónő egyik legnagyobb erőssége, hogy az általa teremtett világokban nagyon átgondoltan, logikusan és realisztikusan építi fel a társadalmi-politikai rendszerek működését. Rendkívüli módon ért a hangulatteremtéshez, ami az Irha és bőrben különösképp zseniálisra sikerült. A helyszínválasztásai jól megfontoltak, szorosan kapcsolódnak az események sorozatához, érezhető olvasás közben, hogy mindennek pontosan meghatározott szerepe van a történetben. Ami azonban igazán érdekessé teszi a sztorit, hogy három, teljesen különböző helyzetű főszereplő nézőpontján keresztül láthatjuk ugyanazt a világot.

Sayfo Omar: Allah tágas földje

Az Allah tágas földje egy igazi disztópia. Egy európai nagyvárosban az egységes európai szuperállam, a Páneurópai Szövetség területén játszódik, pontosabban annak bevándorlók lakta Zónájában. Főszereplője pedig Naszím, aki mintha Matthieu Kassovitz Gyűlöletéből lépett volna elő. Identitásában sokkal, de sokkal fontosabb a boksz, a hiphop meg az online RPG, mint az otthonról hozott hagyományok. Naszím személyes elszigetelődése párhuzamosan – és szoros összefüggésben – alakul az Páneurópai Szövetség rendőrállami fordulatával.

Margaret Atwood: Testamentumok

Természetesen azt, amit a legkevesebben jósoltunk, de tán a legtöbben vártunk tőle: folytatás helyett kvázi-kiegészítést ír, úgy, hogy az érvényes lehet a sorozat mellett is (hisz simán belesimulhat June sorozatbéli útja, legalábbis eddig), de olvasható és érvényes a sorozat ismerete nélkül is. A szolgálólány (ki az eredeti regényben névtelen) meg is jelenik, meg nem is. Meséje (mely az eredeti regény zárásában megjelenített történelmi konferencia résztvevői előtt még kétes hitelességű) folytatódik is meg nem is. Szerzőnk fókuszt vált, új elbeszélőket választ és más kontextusba helyezi Gileád kétes tündöklését és bukását.

Stephen King, Owen King: Csipkerózsikák

A Csipkerózsikák két részből áll: az első fele a járvánnyal foglalkozik, és elhelyezi „a gyalogokat a sakktáblán”. Sok a karakter, de Stephen King rutinosan mélyíti őket annyira, hogy ne okozzon gondot eligazodni köztük, és szépen felépíti a köztük fennálló viszonyrendszert. A történet másik fele a börtön ostromának leírása, valamint az alvó nők sorsának bemutatása.