Cimke: háború

Narine Abgarjan: Élni tovább

Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.

Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel

Szerhij Zsadan lírájában a háború mint a diszkurzív megformálástól nem elkülöníthető, a beszélhető nyelvet alapjaiban formáló erő jelenik meg. Versei krónikák és jelentések abban az értelemben, hogy sokszor egy-egy szubjektum életét idézik fel, közben folyamatosan megkérdőjelezve a háborús emlékezet lehetőségeit.

Bao Ninh: A háború szomorúsága

Ninh ugyanis, aki állítólag maga is egy bombatölcsérben született, és majdnem tíz éven át harcolt az amerikaiak ellen, nem csak hogy egy észak-vietnámi katonát állít erősen önéletrajzi ihletettségű regényének középpontjába, de közben elveti a hazájában kötelező pátoszt és ideologizálást (éppen emiatt 2006-ig be is volt tiltva ez a kötet), így nem marad más mint a fájdalom, az őrület, na meg ahogy a címben is olvasható, a háború szomorúsága.

Alekszandr Szergejevics Puskin: Szabadság árva magvetője

Alekszandr Szergejevics Puskin neve hallatán a magyar emberek többségének az Anyegin jut az eszébe, jó esetben a verses regényhez társuló állandó szófordulattal, „az orosz élet enciklopédiájával” együtt. Az Európa Kiadó jóvoltából nemrég megjelent új Puskin-verseskötet, a Szabadság árva magvetője összeállítójának és fordítójának, Soproni Andrásnak hála azonban most mindez pozitív irányba változhat: a magyar olvasók orosz klasszikusról alkotott benyomása tovább bővülhet.

Robert Merle: Állati elmék

A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.

David Petersen: Egérőrség : 1152. tél

Túl azonban azon, hogy Petersen egerei szinte valóságosak (eltekintve persze az általuk használt eszközöktől, a középkorias, csoda hangulatos kis településeiktől), mégsem gondolom, hogy gyerek ne olvashatná ezeket a gyönyörű köteteket. Hiszen hősiességről, árulásról, kitartásról, barátságról szól a történet, csupa olyasmiről, amivel minden ember találkozik életében, ill. melyek egy részére szüksége is van.