Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

„Az új Paolini-könyv egy tipikus, valahonnan ismerős, újszerű, mégis komfortzónán belül maradó űreposz, aminek minden elemével találkoztunk már, ezért bátran és rajongással fogyaszthatjuk anélkül, hogy túlságosan megviselné a gyomrunk.”

„Meglehetősen pozitív érzet társul viszont ahhoz az alázatossághoz, amellyel Christopher Paolini a regényéhez hozzáállt. Már a szövegben is feltűnik, hogy az alkalmazott technológiai szakzsargon nem áll meg a térhajtóművek begyújtásánál, sokkal többre tartja a szereplőit és az olvasót is annál, hogy magyarázat nélkül hagyjon bennünket, rábízva az egyént a saját képzeletére, vagy az eddig összeolvasott zsánerregények által nyújtott élményekre. Az író, aki 15 évesen kezdte meg az alkotói munkát, és nem jutott ideje arra, hogy egyetemre járjon, nem volt rest hónapokat eltölteni azzal, hogy az FTL-ugrásoknak, Markov hajtóműveknek, kriogenikus eljárásoknak elvileg egyszer majd megvalósítható technológiai alapjait kutassa.”

Nagy Judit Áfonya teljes kritikája itt olvasható.

Budapest : Európa, 2020

Ezek is érdekelhetnek...