Joyce Carol Oates: Pikk Bubi
Egy különös, tragédiákat őrző és tragédiák felé futó kisregény, amely megkérdőjelezi az összes olyan közhelyet, amelyet egy lektűrrel vagy egy lektűrszerzővel kapcsolatban meg szoktunk fogalmazni magunknak.
Tagged: házasság
Bendl Vera: Majdnem negyven
A Majdnem negyven szövege pedig magával ragadó, néha kicsit túl direkt, néha vicces, néha kétségbeejtő, pont, mint egy majdnem 40 éves egyedülálló anya élete.
John Williams: Stoner
A Stoner az, ami miatt az irodalmat kitalálták: nem a sekély igazságok, hanem a jelentéktelen apróságok szép megfogalmazása, a stílus és a mondanivaló csodálatos egysége. A könyvből árad a csendes szomorúság, mégsem szomorú.
Marie Aubert: Ha történne valami
Aubert minden egyes mondatával egy generáció, sőt, még inkább egy konkrét életszakasz problémáját jeleníti meg: a modernkori fiatal nőét, aki nem tudja eldönteni, mit szeretne. Szeretne „szabad” lenni, és kötöttségek nélküli kalandokban részt venni, szeretne sikeres lenni a szakmájában és messzire jutni a ranglétrán – de miért rándul szinte feloldhatatlan görcsbe a gyomra, mikor legjobb barátnője bejelenti, hogy terhes? És miért viselkedik kifejezetten ellenségesen, mikor egy friss házaspár meghívja magukhoz, hogy tekintse meg új otthonukat? Aubert szereplői a két véglet között vergődnek, ide is, oda is húz a szívük.
Meg Mason: Bánat és öröm
A Bánat és öröm lényegében hosszabb-rövidebb (néha csak egymondatos) naplóbejegyzésekből áll, amelyek azt hivatottak retrospektíven feltárni, hogy a főszereplőnek, Marthának hogyan futott zátonyra a Patrickkel való házassága, amelyben erős szerepet játszott egy diagnosztizálatlan mentális betegség.
Georges Simenon: A mérgezés
A „Mérgezés” mégsem a lelki szenvedésben, kapcsolati problémákban dagonyázó történet, hanem feszes, kíméletlenül pontos lélekrajzzal megírt, magával sodró dráma. Szó szerint kemény regény. Krimikedvelők akár a „whydunit” polcra is nyugodtan feltehetik. Az olyan, sajnos egyre ritkább történetek közé tartozik, amik elolvasás után még napokig, hetekig, sőt talán örökre ott visszhangzanak bennünk.
Maggie O’Farrell: Hamnet
A Hamnet úgy vázolja fel a drámaíró korai pályakezdését, családi hátterét, belső alkotói vívódásait, hogy a fókusz nem rajta, még csak nem is a címszereplő fiún, sokkal inkább Shakespeare feleségén, a regénybeli Agnesen van. Shakespeare úgy válik tehát az O’Farrell-könyv kulcsalakjává, hogy valójában végig mellékszereplője a Hamnetnek, Maggie O’Farrellt pedig mintha jobban izgatta volna a szerelem, elszigeteltség, kibontakozás, gyász stációit végigjáró feleség alakja, aki szerinte nem mellesleg nagyban hatott egy páratlan életmű alakulására is.
Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások
A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle.
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete
A regény két kérdés köré épül, miközben számos másikat is felvet: hogyan emlékezünk és hogyan felejtünk olyan tragédiákat, amelyek láthatatlanul a testünkbe égtek; valamint mihez kezdünk, ha nem találunk se otthont, se nyugalmat. A trauma a regény végéig töredékes marad, első olvasatra akár fordított krimiként is olvasható a szöveg, de valójában sosem azon van a hangsúly, hogy mi történt, hanem hogy mit okozott a történés.
Deborah Feldman: Unorthodox
Az elszigetelt és zárdai szigorúságú haszid közösségben felnövő Deborah Feldman élettörténete az akarat diadala. Megpróbáltatásairól és kitöréséről szóló botránykönyve, az Unortodox felszabadító erejű olvasmány.