Cimke: 21. század

Bakos Gyöngyi: Nixon nem tud lépcsőzni

Szóval a Nixon nem tud lépcsőzni nagyjából ilyen, olyan emberekről szól, akik lehetnének azok, akik szembejönnek a Kálvin téri aluljáróban, az Astorián, vagy akik kinéznek egy ablakon a belváros bármelyik bérházában. És róluk nagyon jól szól: a szerző novellánként váltogat a szereplők és a stílusok között is, amelyek a maguk módján mind nagyon szépen és érzékletesen mutatnak be egy élethelyzetet, egy világlátást, vagy egyszerűen éppen azt, ahogy valaki érzi vagy érezhetné a valóságot a 2020-as években Budapesten.

Háy János: A cégvezető

Szerteágazó, mégis egyben tartott; a jelenre élesen rávilágító; lényegi negatív kritikával nem illethető opusz. Csakhogy… Figyelmeztetés! Veszélyes regény! Csökkenheti az esélyed, hogy cégvezető leszel – minthogy talán nem akarsz majd az lenni!

Paul Auster: Baumgartner

A Baumgartner egy önéletrajzi elemeket is bőven felhasználó, ezúttal az életvégi számvetést középpontban állító, és a korábban megszokottakhoz képest minden tekintetben (legyen az a történet csavarossága, vagy a narratív trükkök bonyolultsága) jóval visszafogottabb kötet. Megjegyzem: ez azonban nagyon is jól áll neki.

Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget

Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat.