Bruno Latour: Hibrid gondolkodás

A Hibrid gondolkodás válogatása Latour több évtizedes gondolkodói pályáját követi végig, a kezdeti, a tudomány működését boncolgató írásaitól egészen az újabb, ökológiai kérdéseket érintő tanulmányokig. És a szövegek alapvetően a francia tudományfilozófia hagyományaihoz kapcsolódnak, de Latour nagyon jó szerző, sztorizgatva, sok példát beemelve ír, ezért a tanulmányok többsége tényleg könnyedén befogadható, nem szükséges jól ismerni hozzá ezt a hagyományt.

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

A Hová lettél, szép világot én mégis épp azért szeretem, mert volt valami nagyon emberi abban, ahogy Alice meg Eileen, miközben a világ állapota miatt szoronganak és az élet értelmét keresik, leginkább mégiscsak arra vágynak, hogy valaki most szeresse őket. A szeretet utáni vágyukat pedig olyan átélhetővé tette Rooney, hogy attól én biztosan megszerettem őket.

Vidám fizikaóra az SZTE Klebelsberg Könyvtárban

2022. május 10-én kedden, délután 17 órai kezdettel egy nagyon jó hangulatú tanórán érezhette magát az a mintegy 30 résztvevő, aki az AudMin-ban jelen volt Kardos Gergely, az SZTE JGYPK Általános és Környezetfizikai Tanszéke demonstrátorának „Hangok a fizikában, fizika a hangokban” címmel tartott rendkívül érdekes előadásán. Kezdésként megtudhattuk, milyen a fül...

Gróf Klebelsberg Kunoné Lasztóczi Botka Sarolta emlékiratai

Klebelsberg Kuno elsősorban nagy politikusként él az utókor emlékezetében, akinek oktatási, tudományos és kulturális intézmények sokasága köszönheti létrejöttét. Ám szerteágazó életművének apróbb, személyesebb vonatkozású részleteiről minden bizonnyal jóval kevesebbet tudunk. És talán még ennél is kevesebbet hallhattunk feleségéről, Klebelsberg Kunoné Botka Saroltáról (1878-1964). Arról a nőről, aki az országos jelentőségű...

Bestiáriumok I. – Wolfgang Franz, Miskolczi Gáspár

Habár a bestiárium műfaja már az ókor óta létezik, igazán népszerűvé csak a középkorban váltak a különböző állatokat ismertető könyvecskék. A 21. század embere számára különlegességüket és vonzerejüket a mai szemmel nézve a helyenként rendkívül szokatlan és mulattató illusztrációk, illetve a sosem létezett állatfajok ismertetései adhatják. Magyar nyelvterületen nem nevezhető...

Arthur Koestler: A vágyakozás kora

De a diktatúrák fenyegetése nem szűnt meg, és láthatóan a szabad országokban élők sem érzik magukat olyan jól, mint ahogy azt remélték. A regény arra keresi a választ, hogy miért nem. Annak ellenére, hogy az A vágyakozás kora több mint 70 éves és a klímaváltozást még épphogy csak pedzegeti, tapintható benne a mai időket idéző világvége-fixáció, és nem csak az atomháború fenyegetése miatt.