Kasivai Hiszasi: A ​Kamogava Kifőzde

A kötet szerzője a fogorvos Kasivai Hiszasi, aki igazi lokálpatrióta, gyakran ír városáról, Kiotóról, magyar fordításban ez az első könyve. A címet fürkészve, ha valaki éppen nem japánmániás, akkor a számára ismeretlen szó (Kamogava) mellett a kifőzdét látva kaphat kedvet, hiszen az ételek mindenkit érdekelnek, és mivel a japán ételek divatosak, a könyv számíthat a kíváncsi olvasókra, aki aztán körítésként a japán kultúra számos elemével is megismerkedhet.

Mihail Jelizarov: A sírásó

Mihail Jelizarov az új orosz irodalom izgalmas szerzője többféle műfajban jeleskedik. Van operaénekesi és filmrendezői diplomája is, de dolgozott operatőként, sőt zenét is szerez. Magyar nyelven először A sírásó című regénye jelent meg, amely temetőkben és a temetkezési vállalkozások világában játszódó felnövekedésregény.

Tommy Orange: Tévelygő csillagok

A Tévelygő csillagok az egymást követő generációk sorsának felvázolása ellenére is elsősorban mai, városi környezetben élő amerikai őslakosokról szóló történet, amelyben többek között olyan témák kerülnek elő, mint az egyéni és kollektív traumák, az elveszettség, az identitáskeresés – és a függőség.

Csordás Kata: A tékozlás öröme

Csordás Kata első verseskötete telis-tele van grandiózus tájakkal, Balatonnal, növényekkel és állatokkal, nem szűnő, észrevétlen morajlással és emlékeket idéző szagokkal. A versek beszélői próbálják kialakítani viszonyukat az épített környezettel, gyermekeikkel, gyermeki és anyai önmagukkal és a társadalommal.

Valentin nap a könyvtárban

A harmadik emeleti olvasóteremben Valentin-napi minikiállítás várja az érdeklődőket. Az 5 szeretetnyelvvel ismerkedhetünk meg, valamint azzal is, hogyan működnek az egyes szeretetnyelvek a mindennapokban. Ha valaki esetleg nem tudná, hogy melyik nyelvet beszéli, akkor Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv: egymásra hangolva: az életre szóló szeretet titka című könyvében található teszt...

Valentin-napi könyvajánló: rózsaszín könyvek a Szieszta-polcról

A könyvtárosok egyik kedvenc kérdése: azt a kék/zöld/piros/sárga/fehér könyvet keresem. Most Valentin-nap alkalmából összeválogattuk nektek a rózsaszín borítójú könyveket a Szieszta-polcról – és meglepő módon nemcsak romantikusokat találtunk! Szerelmes regények rajongóknak Sarah Adams: Add nekem vagy elveszemEmily Walker romantikus írónő és Jack Benett, a krimiszerző ősellenség kénytelenek szomszédként és szövetségesként...

Fritsi Péter: Fekete szív

A Fekete szív nemcsak egy fiatal nő felnövéstörténete, de egy vérfagyasztó thriller is. Jól vegyíti a lélektani szálat a nyomozással és a horrorisztikus elemekkel, minden kezdeti lassúsága ellenére pedig fenntartja az olvasó figyelmét. Izgalmas, megrázó sztori, szerethető főhőssel – és egy nagyon gonosz anyóssal.