SZTE Klebelsberg Könyvtár
Kissé groteszk, amolyan modern népmese nagyon északi módon. A szereplők is korunk hősei, a furfangos Juntunen – foglalkozását tekintve bűnöző, az alkesz katona Remes és a vallásos, jóságos öregasszony Naska, mellékszereplői prostik, egy többszörös gyilkos és egy csalódott rendőr.
Más technikát mutat itt, nem egy szereplő szemszögéből láttatja az eseményeket, hanem megismerjük mindenki történetét és lelkivilágát, aki Viviánával, az élőhajóval kapcsolatba kerül. Nagyon erőteljesek és részletesen kidolgozottak a női szereplők, egészen más karakterek mutat meg a kemény Ronika, a döntésképtelen, befolyásolható Keffria, az idegesítő kis Málta személyében. Szépen követhető Althea személyiségfejlődése, ahogy az apuci kedvence, burokban tartott szerepkörből egy felnőtt, küzdeni tudó és akaró nő lesz.
Brent Weeks egy olyan világba vezeti az olvasót, ahol a mocsok, az erőszak, a korrupció mindennapos, ahol az alvilágé a vezető szerep. Ebből a barnás-szürkés-nyirkos világból akar kitörni a főhőse Azoth, aki elhatározza, hogy mivel nem akar többé félni, olyan lesz, mint Durzo Blint, a legjobb veszejtő, ergo orgyilkostanoncnak könyörgi magát a mesterhez.
Nekem tetszett, nem egyformán a 3 könyv, de határozottan érdemes elolvasni. A szamarkandi amulett és a Ptolemaiosz kapuja ügyesebb, a második rész lagymatagabbra sikerült. Itt is igaz az, hogy amitől egy regény jó lehet, azt egy fantasy is tudhatja (ezzel csak annyit akartam mondani, hogy ne legyünk finnyás sznobok). Többen megjegyezték, nem értik, miért nem lett olyan sikeres (itthon), mint a Potter könyvek.
Ezt nagyon ügyesen sikerült összerakni. Gyönyörű kiadvány az én színvilágommal; a realista regényekre emlékeztető távolságtartó, tárgyilagos stílus; nézőpontokat és idősíkokat váltogató elbeszélőtechnika és a koktélcseresznye a tejszínhabon: egy romantikus szerelmi történet kis mágiába csomagolva.
Kicsit billegősen egyensúlyoz a szirupos mese és az erőszakos realizmus között. Ruth karakterét kevésbé kidolgozottnak éreztem, annak ellenére, hogy a belső vívódásáról bőségesen kapunk adalékot, Christmas szimpatikusabb figura.
A történetvezetés egy kicsit gyenge lábakon áll, némiképp ad hoc jellegű. A pasas viszont hihetetlenül szórakoztatóan ír, valószínűleg egy teafőző használati utasítását is eladhatóvá tudná tenni (és nem csak angoloknak!).
Ez rendben volt. Nem értem a fanyalgókat, Stieg Larsson nem fog a sírjából kikelni és megírni a Millenium sorozat maradék hét részét, tehát a negyedik könyv nem is lehet OLYAN, mintha ő írta volna.
Elgondolkodtató fikció. Egy debil pasasból egy műtéttel hirtelen 185-ös IQ-jú zsenit varázsolnak.
Tartottam attól, hogy úgy teszem majd le, hogy Andy Weir édesanyja egy prostituált (és a nővérei is), de nem így történt. Alapvetően semmi extra történet, főhősünk a Marson ragad, teljesen egyedül, és hát a bolygó nem egy barátságos környezet, ott csesz ki vele, ahol csak tud, a technika nagyjából ugyanígy.