SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Különös könyv. Nem sokat tudok az autistákról, de nem teljesen így képzelem el a világuk működését, egy gyógypedagógus/ápoló/pszichológus nyilván több ponton bele tudna kötni a történetbe. Mindemellett szívfacsaróan szórakoztató olvasmány.
Alapvetően jó volt. Ezen a köteten jobban érződött, hogy YA kategóriában indul a könyv. Azért is, mert itt egy kamaszlányka felnőtté válását kísérjük végig, ahogy az idegesítő, mindenkit elutasító, indulatos csajból félig-meddig felnőtt lesz. Felnőtt és harcos. Amit kedvelek Abercrombie regényeiben, hogy nem hagy illúziókat, viszonylag realista módon kezeli a hőseit és azokat a helyzeteket, amikbe beledobja őket.
Egy szál, egy nézőpont, egy főhős, egyenes történetvezetés – ezek a fő jellemzők. És bevallom őszintén, jól esett végre olyan fantasyt olvasni, ahol nem fulladunk bele a mellékszereplők tengerébe, nem kell a függeléket lapozgatni, hogy ki kivel van, csak egyszerűen hagyja az ember, hogy sodorja a történet. Mert ez is lehet jó.
Tündérmese happy enddel felnőtteknek. Ez az eset volt, amikor a filmet hamarabb láttam, mint a könyvet olvastam. A film kellemes, nézhető, és igen pontosan követi a könyv cselekményét, sokat nem vesz el és nem ad hozzá. Tehát ilyen szempontból sok meglepetést nem tartogatott, de Gaiman stílusa és humora igazán élvezetessé tette az olvasást.
A skandinávoknak fekszik ez a műfaj. Sikerül megint egy fjällbackai család szennyesét kiteregetni, ami csak úgy bűzlik a vallási fanatizmusból eredő beteg küldetéstudattól, szerelmi háromszögektől, tiltott viszonyoktól, ergo van itt mindenféle nyalánkság – és persze közben új részleteket kapunk Erica húgának, Annának a sorsáról is, mert a családon belüli erőszak is szervesen beépül ezekbe a könyvekbe.
Ez egy jó krimi. Kicsit beteg, amolyan skandináv módra, de pont ezt szeretjük. Viszont szépen összefésüli a szálakat a végére, tud meglepetést okozni, tehát bőven elég jó ahhoz, hogy kapjon egy esélyt a másik könyve is.
Kissé groteszk, amolyan modern népmese nagyon északi módon. A szereplők is korunk hősei, a furfangos Juntunen – foglalkozását tekintve bűnöző, az alkesz katona Remes és a vallásos, jóságos öregasszony Naska, mellékszereplői prostik, egy többszörös gyilkos és egy csalódott rendőr.
Más technikát mutat itt, nem egy szereplő szemszögéből láttatja az eseményeket, hanem megismerjük mindenki történetét és lelkivilágát, aki Viviánával, az élőhajóval kapcsolatba kerül. Nagyon erőteljesek és részletesen kidolgozottak a női szereplők, egészen más karakterek mutat meg a kemény Ronika, a döntésképtelen, befolyásolható Keffria, az idegesítő kis Málta személyében. Szépen követhető Althea személyiségfejlődése, ahogy az apuci kedvence, burokban tartott szerepkörből egy felnőtt, küzdeni tudó és akaró nő lesz.
Brent Weeks egy olyan világba vezeti az olvasót, ahol a mocsok, az erőszak, a korrupció mindennapos, ahol az alvilágé a vezető szerep. Ebből a barnás-szürkés-nyirkos világból akar kitörni a főhőse Azoth, aki elhatározza, hogy mivel nem akar többé félni, olyan lesz, mint Durzo Blint, a legjobb veszejtő, ergo orgyilkostanoncnak könyörgi magát a mesterhez.
Nekem tetszett, nem egyformán a 3 könyv, de határozottan érdemes elolvasni. A szamarkandi amulett és a Ptolemaiosz kapuja ügyesebb, a második rész lagymatagabbra sikerült. Itt is igaz az, hogy amitől egy regény jó lehet, azt egy fantasy is tudhatja (ezzel csak annyit akartam mondani, hogy ne legyünk finnyás sznobok). Többen megjegyezték, nem értik, miért nem lett olyan sikeres (itthon), mint a Potter könyvek.