SZTE Klebelsberg Könyvtár
Perez nem tesz mást, mint fogja a nők (a mi) életünknek legjellemzőbb területeit, legyen az házimunka, szülés, gyereknevelés, munka, család ellátása, illetve a mindennapi élet velejáróit nők és férfiak számára egyaránt, úgy mint a közlekedés vagy a mosdóhasználat, és számadatokra (vagy azok hiányára) alapozva megmutatja, hogyan kerülünk mi, nők, sokszor akár minden jó szándék ellenére is, hátrányba.
A csendmadár olvasása különleges, lebegő élmény. Lassan csordogáló, mégis lebilincselően izgalmas trip egy beteg lélek legsötétebb bugyraiba. Ez az utazás, ha betalál, hosszú ideig az olvasóval is marad. Jóval az utolsó, sejtelmes és hidegrázós betűinek értelmezését követően is. Visszafogott, finom eszközökkel éri el a bőrünket bizsergető, halk katarzist. Akárcsak a csendes eső, a pocu pocu.
A kötet elméleti részének jelentősége alapvetően nem az információk újszerűségében rejlik, s nem is az adaptációelméleti munkák sokat citált példáiban. Sághy összeollózza az adaptáció körül kialakult hazai és idegennyelvű diskurzusok főbb tételeit, de saját reflexióival egészíti ki, összefüggéseiben láttatja azokat és a mögöttük megbúvó prekoncepciókat – a kötet már csak ezzel is nagy segítséget nyújthat a kezdő kutatóknak kiigazodni a mozgóképes szakirodalom tengerében.
A regény felépítésében visszaköszön a klasszikus szimfóniák szerkezete, a négy tétel a főszereplő András fejlődéstörténetének egy-egy állomását is jelzi. Azáltal, hogy az elbeszélés jelen idejű, dinamikusabbá teszi a szöveget. Minden egyszerre, és minden most történik, az idő határai lassan elmosódnak, ahogy kiderül, hogy a múlt és a jelen hogyan fonódik össze és alakítják egymást, újra és újra átírva a teljes történetet.
Természetesen azt, amit a legkevesebben jósoltunk, de tán a legtöbben vártunk tőle: folytatás helyett kvázi-kiegészítést ír, úgy, hogy az érvényes lehet a sorozat mellett is (hisz simán belesimulhat June sorozatbéli útja, legalábbis eddig), de olvasható és érvényes a sorozat ismerete nélkül is. A szolgálólány (ki az eredeti regényben névtelen) meg is jelenik, meg nem is. Meséje (mely az eredeti regény zárásában megjelenített történelmi konferencia résztvevői előtt még kétes hitelességű) folytatódik is meg nem is. Szerzőnk fókuszt vált, új elbeszélőket választ és más kontextusba helyezi Gileád kétes tündöklését és bukását.
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
Raziel arkangyal egy nap az emlékeitől megfosztva, emberi testben ébred Amerikában. Semmit nem tud erről a világról, ezért sok időbe telik neki beilleszkedni. Aztán mire végre megtalálja a helyét, és kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy halandóként kell élnie, megjelenik Uriel arkangyal, aki közli vele, hogy eltűnt a minden égi és földi tudást tartalmazó könyv, amelyet egykor ő adott oda az embereknek. Uriel megígéri Razielnek, hogy visszaszerzi neki az angyalszárnyait, hogyha megtalálja a könyvet. Segítőtársat is ad mellé, egy elkárhozott lélekből lett démon személyében. De hiába vannak ketten, és hiába kapnak térképet is a könyvhöz, a keresés nehezebbnek és kalandosabbnak bizonyul, mint gondolják. Az idejük pedig véges.
Izgalmas és különleges kötetet jelentetett meg a Jelenkor Kiadó, amikor magyarul is elérhetővé tette Jorge Luis Borges 1965-ben, Buenos Airesben tartott négy estés előadás-sorozatát az argentin tangó történetéről és értelmezéséről.
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.
Nagyon összeszedett. Humoros. Nagyon sok jó és rossz tulajdonságot megértet, hogy mit miért csinál az ember.