Kategória: Történelmi regény

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő

Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.

Szántó T. Gábor: Európa szimfónia

A regény felépítésében visszaköszön a klasszikus szimfóniák szerkezete, a négy tétel a főszereplő András fejlődéstörténetének egy-egy állomását is jelzi. Azáltal, hogy az elbeszélés jelen idejű, dinamikusabbá teszi a szöveget. Minden egyszerre, és minden most történik, az idő határai lassan elmosódnak, ahogy kiderül, hogy a múlt és a jelen hogyan fonódik össze és alakítják egymást, újra és újra átírva a teljes történetet.

Rose Tremain: A Gustav-szonáta

A Gustav-szonáta világa szerencsére nem sablonos, nem nyer mindig a jó, nem lehet mindent rendbe hozni, egy-egy döntés akár egy egész életet tönkre tehet, ahonnan nincs visszaút. A szereplők gyakran hibáznak, gyakran bántják a másikat, önzőek és nemtörődömök, de valahogy az egész történet mégis szép… És külön kiemelném, hogy rengeteg olyan szál, történés van, ami feladná a magas labdát, hogy az írónő egy laza csuklómozdulattal lecsapja, és meghúzza a legirodalmibb fordulatokat, de nem teszi. Ettől is lesz olyan életszagú és egyedi ez a regény. A Gusztáv-szonáta egy olyan könyv, amit tényleg mindenkinek érdemes lenne elolvasni.

Weina Dai Randel: Hold a palotában

Érdekes vállalkozás könyvet írni Vu császárnéról, aki az egyetlen hivatalosan is elismert női császára volt Kínának, és a legendák szerint kegyetlen és törtető asszony volt. Weina Dai Randel viszont azt az utat szerette volna bemutatni, amit Mej megtett, amíg végre elérte, hogy a császár főfelesége lehessen.

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

A regény egy egymásra találás lassú folyamatának leírása kivételesen finom eszközökkel. A történet két főszereplője a negyvenes évei elején járó nőgyógyász, Körner Aladár és az épp, hogy tizenhat éves Klára. Mindketten holokauszttúlélők, elvesztették teljes családjukat. A férfi feleségét és két fiát, míg a lány szüleit és kishúgát.

Michelle Moran: Nefertiti

Nagyon szeretem az ilyen alapos történelmi regényeket, tényleg színes, szagos és nagyon olvasmányos. Szinte látjuk magunk előtt a templomokat, a falfestményeket, a szobrokat és a palotákat. Az írónő most is alaposan ismeri a kort, és okosan tölti ki a történelem hézagait. Egyszerre tanít és szórakoztat.

Elif Şafak: Az isztambuli fattyú

Az isztambuli fattyú ugyanis talán az első olyan török tollból származó mű, amelyben központi szerepet kap az Oszmán Birodalom által az örmény kisebbség ellen elkövetett genocídium, az a sajnálatos történelmi esemény, amelyet a török kormányzat a mai napig nem ismer el, folyamatosan mérgezve ezzel a két ország és nép egyébként sem barátságos viszonyát. A gerincét két érettségiző korú lány – Asya, a címbeli fattyú, és Armanoush, a San Francisco és Arizona között ingázó, örmény apától és amerikai anyától származó – kapcsolata adja.