SZTE Klebelsberg Könyvtár
Még nem olvastam arról, hogy hogyan is maradt ki Spanyolország a második világháborúból. A spanyol polgárháborúról már olvastam korábban, tetszett, hogy abban az időben a marokkói protektorátust mutatta be. Ez a rész nekem nem volt annyira színes, szagos, mint szerettem volna, de gondolkodás nélkül megérdemli az öt csillagot a második világháborús Madrid és főleg a lisszaboni kaland miatt, ami feszült és izgalmas volt.
Erre keresi (és adja meg) a választ Atwood, aki Penelopé szemszögéből meséli el a történetet, gyerekkorától egészen napjainkig, hiszen Hádész birodalmában máig ott bóklásznak a halottak, semmit sem feledve. Ettől a sajátos nézőponttól az egész időtlenné válik, egyrészt mert a napjainkat is ismerő Penelopé anakronizmustól sem riad vissza mondandójában, másrészt mert ez a verzió messze nem egyezik a hivatalos változattal.
Jó hangulata van, nem kevés művelődéstörténeti érdekességgel ételekről, ruhákról, úgy általában a római életmódról. Történelmileg is hitelesnek tűnik, megvannak a fontos és a kevésbé ismert, nem olyan fontos események, bár néhány évszám nekem hiányzott belőle. Tetszett a két főszereplő jellemábrázolása, hogy mindketten erősek és intellektuálisan is társai egymásnak.
Ez egy remek regény, mert
– megalapozottan része egy regényciklusnak, nem csak azért, hogy többet hozzon a konyhára, vagyis
– a cselekményszerkezet mutat tervszerűséget (van neki olyan)
– elég egyedi a világa
– határozottan jobb, mint az első könyv, itt már nem csak az udvari intrikák kapnak szerepet, kezdjük látni a nagyobb képet is
– a mellékszereplői jól sikerültek…
Lucy Strange könyve jó példa arra, hogy érdemes YA könyveket olvasni felnőtt fejjel is, mert gyönyörűen végiggázol az ember lelkén, hogy aztán egy rózsaszín naplementébe tekintve az ember rájöjjön, hogy mégis van remény, újra lehet kezdeni, fel lehet állni a legnagyobb bánat mélyéről is.
Két szálon két szereplő életét követjük nyomon az 1700-as évek Londonjában, egy népszerű kurtizán és egy szerencsétlen kereskedő a két kulcsfigura, akiknek a sorsa (nem meglepő módon) összefonódik a címben beharangozott hableány miatt. Mr. Hancock szert tesz a mitikus lényre, némi noszogatásra belátja, hogy ez kiváló üzleti lehetőség – és találkozik Angelica Neallel az ünnepelt prostituálttal.
A Ferrante tavasz egyelőre véget ért. Lila és Lenu történetét besűrítettem egymás utánra, szünet nélkül, mivel kérte a folytatást. A 3. regénnyel érünk el arra a pontra, ahol a két nő élete elkezd egymástól erősen távolodni – és nekem személy személy szerint Elena Lila nélkül már nem volt annyira izgalmas. A főszereplők 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járnak, fizikailag is távol egymástól. Mind a két nő tudja már, milyen is egy elrontott házasságban élni, a fókusz azonban itt Lenun van inkább.
Egyrészről ne tévesszen meg senkit sem a rettentő és tré és gusztustalan borító – nem szirupos lányregény Ferrante könyve, sem a marketing lufi a szerző kilétét illetően, nem igazán érdekes a szerző személye, fontosabb, amit ír. Ez alatt pedig azt értem, hogy nagyon alaposan ismeri a női/kislány lélek működését Ferrante, bárki legyen is ő. Mivel nemrég jártunk Nápolyban és sokszor szembe jött a könyv, jó ötletnek tűnt elolvasni.
Pápes Éva kötetében minden nő magára ismerhet, hiszen mindannyian lehetünk királylányok, akire vár a mesebeli herceg, tündérek, akik teljesítik a kívánságokat és boszorkányok, akik a nagy titkok, varázslatok és praktikák tudói. Ez a könyv arra világít rá, hogy a női lét ebből a három szakaszból áll.
Nem kell külön kommentár ahhoz, miért lenyűgöző Szabó Magda stílusa újra és újra. Aki belekóstolt már legalább egy regényébe, az minden bizonnyal osztja ezt a nézetet. Lehengerlő családtörténet, benne külön saját maga és fogadott testvére, Cili sorsának alakulásával.