SZTE Klebelsberg Könyvtár
Megmenteni bárkit – mondja a cím, s ezt azzal egészíthetnénk ki, hogy csak a saját történetében lehet. De mindhárom történet értékelhető egyfajta antifejlődésregényként is, amennyiben a polgári társadalomból való kiszakadás-kiíródás az eredmény, nem az integráció.
Az igazság nyelvei tulajdonképpen olyan, mintha beülnénk egy Rushdie-szemináriumra: ott rejlik benne az író elképesztő műveltsége és tudása, miközben rengeteg elgondolkodtató kérdés kerül elő. Rushdie pedig úgy mesél az irodalomról, hogy közben folyamatosan beleszövi a személyes élményeit és tapasztalatait is.
A magányos farkas boldogsága is a hegyekbe, méghozzá az olasz-svájci határ mentén húzódó Monte Rosa-hegylánc birodalmába vezeti az olvasót. Kicsit olyan, mintha az elődje, a Nyolc hegy koncepciójának kissé átírt, rövidített kidolgozása lenne: feszesebb, fesztelenebb, kissé felületesebb is, ám esszenciálisan benne van, amiért Cognetti szövegeit annyira jó olvasni: a meditatív hangvétel, a múló idő melankóliájának bemutatása, a néhány vonással felvitt helyzet- és jellemábrázolások, no meg az andalító hangulat- és tájképek.
A Kanada magában hordozza Ford jellegzetesen tárgyilagos, lakonikus stílusát, miközben áthatja valamiféle régivágású, sokféle részleten elmélázó, nagyregényes mesélőkedv, és egyfajta soha el nem múló, tompa és feszítő hatás.
Egy különös, tragédiákat őrző és tragédiák felé futó kisregény, amely megkérdőjelezi az összes olyan közhelyet, amelyet egy lektűrrel vagy egy lektűrszerzővel kapcsolatban meg szoktunk fogalmazni magunknak.
A Majdnem negyven szövege pedig magával ragadó, néha kicsit túl direkt, néha vicces, néha kétségbeejtő, pont, mint egy majdnem 40 éves egyedülálló anya élete.
A lány, a nő, a többiek fejezeteiből egy tabló áll össze. Minden fejezet egy-egy karaktert állít a középpontba, minden karakter a saját világának középpontja és a saját univerzuma legfőbb mozgató ereje: monológokat olvasunk.
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a nem haldoklókat, másképp szenvedőket egyaránt, felfogják és közvetítik mindannyiu(n)k rezdüléseit, drámáit.
Jhumpa Lahiri rövidke alkotása ennek a furcsa szemléletmódnak és felépítésnek hála válik igazán különleges és egyedi kötetté, amely minden rövidsége ellenére is egy kimondottan lassú és az olvasóit is lelassulásra késztető költői próza, így elsősorban azoknak ajánlom, akik nem pörgős cselekményt, hanem csendet, otthonosságot és elmélyülést keresnek egy-egy kötetben.
A regény alaphelyzete egy fekete és egy fehér házaspár szoros barátsága. A fekete Gwen Shanks és a fehér Avia Roth-Jaffe bábák, az otthonszülés elkötelezett támogatói. A férjek, a fekete Archy és a zsidó Nat apró second hand lemezboltot működtetnek, Tropakörnyék elnevezés alatt. Az Oakland fehér, illetve fekete lakónegyede között húzódó lepusztult területről elnevezett üzlet eleve veszteséges, ráadásul a profi sportolóból popmogullá átvedlett fekete milliárdos, Dumdum Goode a közvetlen közelében szeretné felépíteni legújabb üzletközpontját.