Richard Ford: Kanada
A Kanada magában hordozza Ford jellegzetesen tárgyilagos, lakonikus stílusát, miközben áthatja valamiféle régivágású, sokféle részleten elmélázó, nagyregényes mesélőkedv, és egyfajta soha el nem múló, tompa és feszítő hatás.
A Kanada magában hordozza Ford jellegzetesen tárgyilagos, lakonikus stílusát, miközben áthatja valamiféle régivágású, sokféle részleten elmélázó, nagyregényes mesélőkedv, és egyfajta soha el nem múló, tompa és feszítő hatás.
Azért ajánlom ezt a könyvet, mert szomorú tartalma ellenére egy gyönyörű fejlődésregény: a gyász, túlélés, remény, a ki nem mondott szavak története.
David Safier sorai azonban eloszlatták ezt a feltételezésemet, mert még ha nem is mindennapi a történet, és kissé furcsa a sztori a földi halandók számára, még sincs benne semmi gúnyolódás a hit vagy a vallás felett, legalábbis én nem éreztem ki belőle ilyet. Sőt: miután elolvastam a könyvet, az az érzésem támadt, hogy ez inkább egy olyan mű, ami modern nyelven íródva, kissé meseszerűen, néhol vicces, néhol megható történetbe ágyazva mutatja meg a jót és a hitet is.
Érdekes történet ami egy kamasz fiú lelki vívódását mutatja be a két világháború közti Amerikában. Problémái alapvetően korának megfelelőek, gyakran bírálja környezetét, problémái vannak a tanulással és a munkával, a lányokkal való kapcsolata sem felhőtlen.A történet végén a véleményünk a fiúról változhat, ugyanis meglepő fordulattal zárul a cselekmény.
A szemet gyönyörködtető borító mögött egy gyönyörű, szeretetteljes történet rejtőzik. Egy könyv a magány feldolgozásáról, a szeretetről, az elszántságról, amelyben a túlélés a cél. Bátran ajánlom ezt az olvasmányt mindazoknak, akik szívmelengető történetre vágynak.
A Ferrante tavasz egyelőre véget ért. Lila és Lenu történetét besűrítettem egymás utánra, szünet nélkül, mivel kérte a folytatást. A 3. regénnyel érünk el arra a pontra, ahol a két nő élete elkezd egymástól erősen távolodni – és nekem személy személy szerint Elena Lila nélkül már nem volt annyira izgalmas. A főszereplők 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járnak, fizikailag is távol egymástól. Mind a két nő tudja már, milyen is egy elrontott házasságban élni, a fókusz azonban itt Lenun van inkább.
Egyrészről ne tévesszen meg senkit sem a rettentő és tré és gusztustalan borító – nem szirupos lányregény Ferrante könyve, sem a marketing lufi a szerző kilétét illetően, nem igazán érdekes a szerző személye, fontosabb, amit ír. Ez alatt pedig azt értem, hogy nagyon alaposan ismeri a női/kislány lélek működését Ferrante, bárki legyen is ő. Mivel nemrég jártunk Nápolyban és sokszor szembe jött a könyv, jó ötletnek tűnt elolvasni.