SZTE Klebelsberg Könyvtár
Változatos témájú, komoly hangvételű és humoros cikkek halmaza ez a válogatás. Sok évvel ezelőtti publicisztikák, ám úgy vannak megírva, hogy abból a mai újságírók is sokat tanulhatnak, és az olvasók érdeklődésére is számot tarthatnak. Egészen kivételesen kelti fel a figyelmet a teljesen hétköznapi, jelentéktelen dolgok, események iránt ugyanúgy, mint a nagy horderejű, nagy jelentőséggel bíró tények iránt.
Azonban a fő feladatát ellátja a kötet. Segít megismerni és megkedvelni Spielberget, így mindenkinek ajánlott, aki kicsit is érdeklődik az igazi mozi iránt, amelyben nemcsak látványos akciójelenetek bombáznak minket, de van bennük szív és lélek is. Mivel Spielberg maga is örök kamaszként, gyermeki lelkesedéssel készítette és készíti továbbra is a filmjeit, nézőinek megadja a lehetőséget, hogy alkotásait újra és újra megnézve visszarévedjenek az idilli gyerekkorba, amikor még hihető volt, hogy egyszer belőlünk is lehet Indiana Jones, vagy E. T. hozzánk is ellátogathat.
Éric Vuillard könyve az ellentmondásokra épül. Bár alig százoldalas ez az aprócska, könnyű kis kötet, mégis brutálisan súlyos témákat tárgyal. Bár látszólag fesztelen és szórakoztató, valójában megható és ledermesztő. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent Napirend az Anschluss egy kevésbé ismert, igaz változatát meséli el, és azt, hogyan ragadta a félőrült Hitler magához a hatalmat, míg Európa legnagyobb politikusai buta mosoly mögé rejtették fájdalmas tétlenségüket.
A kapitány lány iránti csodálata annak meg nem értése miatt szorul ebbe a szörnyű útvesztőbe. Störr, ez az egyszerű lélek a bohém Lizzy kedvteléseit éppúgy képtelen megérteni, mint művészetek iránti fogékonyságát, de legfőképp bonyolult gondolkodásmódját. A tehetetlenség dühbe fordul, az elvakult szenvedély pedig vad elméleteket, képzeteket és (bal)jóslatokat szül. Amelyek végül beteljesítik magukat.
Ugyanakkor Szécsi Noémi legújabb kötete egy rendkívül tudatosan strukturált, kompakt vállalkozás, amely különböző (szöveg)források – korabeli regények, naplók, levéltári anyagok, visszaemlékezések – fúziója. Mindezek segítségével a szerző az Előszó után következő öt fejezetben, kronologikus sorrendben, a nők életszakaszainak leginkább testfókuszú vizsgálatát, illetve bemutatását végzi el, főként a termékenységre fókuszálva: Lányok teste; A test mint házassági tőke; Anyák teste; Test és lélek; Asszonyok teste. Emellett más témák is előkerülnek, többek közt a korszakbeli házasodási szokások, a teherbeesés problémái, mint a meddőség, a szüléssel járó testi (el)változás, valamint a fiatalság megőrzésének nehézségei is.
Az elbeszélő pedig olykor kilép a Bach által átlátható térből és történésekből, hogy mi láthassuk, hogyan válik a 18. században még jó munkaerőnek és adófizetőnek tartott szorgalmas német közösség a Szovjetunióban ellenséggé, hogy a rettegő, ezért túlbuzgó alattvalók hogyan tudják túlszárnyalni a megvalósítás során a vezér legmerészebb elképzeléseit is. A haldokló Lenint és a biliárdozó vagy kóbor kutyákat etető Sztálint bemutató részletek kicsit tendenciózusak, de nem hiányoznak azokból sem a szimbolikus elemek. Azt hiszem, a legjobban az az epizód sikerült, amikor a nagy vezér hatalmas birodalmában utazgatva véletlenül leszáll a vonatról, és leereszkedik népéhez, de mindent annyira kicsinek lát, hogy pánikba esik, és elmenekül.
Presser a könyvben elsősorban sztorizik, közben pedig mintha csak egy asztal mellett vacsorázva mesélne, eszébe jutnak más történetek, gondolatok, történelmi adalékok, és tulajdonképpen így áll össze ez a könyv. Nem anekdotagyűjtemény, nem önéletrajz, nem az LGT-sztori, nem visszaemlékezés a Kádár-rendszerre, hanem egy kicsit minden egyszerre. Időnként Presser szövegei szórakoztatóból ismeretterjesztő jellegűvé válnak, és egészen alaposan tárgyal szakmai témákat is, mint a jogdíjak igazságossága, vagy hogy hogyan zajlott a stúdiómunka a nyolcvanas években.
A Kedves John – Levelek Kaliforniába az egyik (vagy talán a) legszemélyesebb műve Oravecz Imrének, amelyben a szerző a fiktív irodalmi levél segítségével minden gondját-baját, örömét-bánatát őszintén és tabuk nélkül megírhatja – a valóságban egyébként nem létező – John nevű barátjának.
A Nők férfi nélkül nem túl terjedelmes regény a maga 240 oldalával, de annál súlyosabb: nagyon is nehéz témákat ölel fel. Panaszkodás, vádak, ítéletek nélkül mesél el egy történetet az 1950-es évek Leningrádjából, egy olyan fiatal nőről, akinek rövid és nehézségekkel teli életében az örömet a kislánya jelentette, és akinek minden vágya és igyekezete arról szólt egészen az utolsó légvételéig, hogy a gyermeke jövőjét a legjobb tudása és lehetősége szerint egyengesse. Érződik a műből az adott történet női szereplőinek szívóssága, ereje, néha elgyengülése és botladozása, ám ezekből újult erővel való kilábalása, a végsőkig való kitartás, és mindenekelőtt a hit és a szeretet, valamint ezek erejében való remény és bizakodás.
Arsène Wenger a rá jellemző stílusban veszi végig élete és karrierje legfontosabb állomásait önéletrajzában, ami nem csupán futball- és sportkönyvként, de akár életvezetési útmutatóként is megállja a helyét. A francia szakember autobiográfiája azonban nem nyitja szélesre a magánéletére néző ablakokat, és a szöveg gazdaságossága épp annyira erénye, mint amennyire az egyik legfájóbb pontja is.