Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről

A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.

Avni Doshi: Égett cukor

Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.

Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget

Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat.

Az emberi agy csodái – SCI-eszta minikiállítás

Javában tart a vizsgaidőszak, a hallgatók nagy része éjt nappallá téve igyekszik minél több információt minél rövidebb idő alatt megtanulni: diasorok, jegyzetek, tankönyvek, kötelező szakirodalom… szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A befektetett munka végül mégis megtérül, a vizsgán sikerül felidézni a megtanult adatokat és összefüggéseket. Hát mi ez, ha nem az...

Érdi Péter: Rangsorolás : egy össznépi társasjáték íratlan szabályai

Naponta találkozunk országokról, iskolákról, termékekről vagy éppen emberekről készült különböző rangsorokkal. A rangsoroláshoz való viszonyunk azonban kettős: döntéseinket segíthetik az informatív és objektív listák, viszont a torz, szubjektív, esetenként manipulált értékelés megnehezítheti a választásunkat. Új kötetében Érdi Péter, a komplex rendszerek tudományának tanára intellektuális kalandra hívja az olvasót, amely során kiderül, miért is olyan nehéz a személyes és a tárgyilagos ítéletek között navigálni.

Covid: ​olyan, mint az influenza, csak halálosabb : útikalauz járványokhoz, nem csak stopposoknak

Nem árt kiismerni az ellenséget, ha már úgy alakult, hogy egyazon bolygón és sokszor egyazon testben kell élnünk. Ez a könyv mindazokon az ismereteken végigkalauzolja az olvasót, amelyek egy denevéres vagy denevérmentes járvány megértéséhez szükségesek.