Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások
A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle.
A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle.
Egy szórakoztató ifjúsági könyv nagyon humoros karakterekkel és egy gyermekrablás rejtélyével.
David Safier sorai azonban eloszlatták ezt a feltételezésemet, mert még ha nem is mindennapi a történet, és kissé furcsa a sztori a földi halandók számára, még sincs benne semmi gúnyolódás a hit vagy a vallás felett, legalábbis én nem éreztem ki belőle ilyet. Sőt: miután elolvastam a könyvet, az az érzésem támadt, hogy ez inkább egy olyan mű, ami modern nyelven íródva, kissé meseszerűen, néhol vicces, néhol megható történetbe ágyazva mutatja meg a jót és a hitet is.
Elgondolkodtál már azon, hogyan építenél lávaárkot a házad köré? Felmerült már benned, mi a legcélszerűbb módja az űrből való postázásnak? Foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet végrehajtani egy kényszerleszállást? Gyakran elmélkedsz azon, mi a legjobb módszer egy szelfi elkészítésére? Érdekel, hogyan befolyásolhatjuk az idő múlását? Szeretsz azon gondolkodni, milyen vastag Gruyère sajt szükséges egy medence falához? Ha a kérdések mindegyikére nem a válasz, az még nem jelenti azt, hogy ez a könyv nem neked való. Ha ugyanis legalább az egyiknél felnevettél és elkezdett pörögni az agyad, hogy mi lehet erre a hülye kérdésre a legjobb válasz… nos, akkor biztosan neked találta ki Randall Munroe a legújabb könyvét.
Bár igyekszik magát átlagos amerikainak beállítani, aki elköveti az összes kulturális baklövést, amit az átlagos amerikaiak külföldön elkövetnek, valójában egy mélyen érző és gondolkodó lélek, akit emellé kiváló, fanyar humorral és vaskos öniróniával vert meg az anyatermészet. Ennek köszönhetően csetlése-botlása, meg ahogy mindezeket elővezeti, rendkívül mulatságos. De még a legordenárébb poénokat is olyan intelligensen írja le, hogy az olvasó nem rajta nevet, hanem vele. Már csak azért is, mert óhatatlanul is rájön (mármint az olvasó), hogy sem az idegen földön járó amerikaiaktól, sem a hazai pályán kiszámíthatatlanul játszó franciáktól nem különbözik olyan nagyon. Számos olyat ír le Mark, amit Magyarországon is megtapasztalhatna, vagy amit egy magyar ember külföldön pont ugyanígy nem értene.
A regény már címével és borítójával is egyértelműen jelzi, hogy paródia. A norvég ø betű használata, a téli tájban guggoló szerző képe, a fülszöveg (a meg nem írt regényekről, és az Oslótól délre, Szentesen született szerzőről) mind biztosít arról, hogy a humor lesz az uralkodó minőség a kötetben. Ebben nem is kell csalódnunk, hiszen Kőhalmi közel háromszáz oldalas szövege tobzódik a poénokban, szinte követhetetlenül, mondatról mondatra ontja az újabb és újabb szellemességeket. Már maga a főhős, a notórius kávé- és kéregzuzmószesz-fogyasztó Bjørnsen is komikus alak, de az őt segítő, szekrényben élő tizenöt éves kamaszlány, vagy egy nyomozó bal agyféltekéjével dolgozó beszélő kutya is meglehetősen furcsa figurák.
Ha valami olyanra vágysz, ami elképesztően vicces, random, abszurd és mindeközben nagyon intelligens, akkor ez egy tökéletes könyv neked. Sosem számítasz szinte arra, hogy a következő néhány oldalon milyen cselekmények fogadnak majd. Megismerkedhetsz a történelemmel is jobban, de mindezt szórakoztató módon. Nagyon-nagyon ajánlom.
Az élettel kapcsolatos tanulságokra, ismeretekre világít rá. A könyv, összesen 4 vagy 5 kötet de 30 oldal után már letehetetlen, vicces néhol komoly. Nagyon sok mindenben másképp döntöttem volna, ha nem olvasom a könyvet, és nem bántam meg.
Vegyünk egy adag 18. századi debreceni Kollégiumot, vegyítsük hozzá a magyar Faust, Hatvani István elektromossággal és salétrommal végzett kísérleteit, csepegtessük bele egy angyalarcú, démonlelkű leány kapzsiságát, keverjük össze provinciális politikai áskálódásokkal, hintsük bele egy lébecoló jogászhallgató regényírói ambícióit, majd az egész kotyvalékot töltsük Csokonai csikóbőrös kulacsába.
Khemiri humora sodró lendületű stand-up monológgá változtatja a legrutinszerűbb hétköznapokat anélkül, hogy egy pillanatra is elfedné a szórakoztatás kedvéért, hogy akiről szól, az a legkevésbé sem élvezi ezt. Ugyanakkor olyan pszichológiai érzékkel mutatja be a hétköznapi gyereknevelés rutinjain, egyszersmind a kevésbé mindennapi apazáradékon keresztül, hogy mit jelent szülőnek lenni, hogy a nevetés közben sem menekülhetünk a saját viselkedésünkkel történő elszámolás elől.