SZTE Klebelsberg Könyvtár
Ha úgy tetszik, az angol nyelvű irodalomban Dickens története képviseli a karácsonyi ünnep világos, Joycé pedig a sötét oldalát: míg az egyik azt mutatja be, hogy a múlt szelleme milyen magasra tud emelni, a másik azt, hogy ugyanez a múlt milyen erővel képes lehúzni, megbénítani, paralizálni.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
A civilben sebész Van de Laar ismert emberekhez kapcsolva vesz végig esettanulmányokat, a maguk korában forradalmi vagy éppen általánosan és hibásan elterjedt sebészeti gyakorlatokat. Szerencsére nem elégszik meg azzal, hogy a műtétek leírására szorítkozzon. Ha nem figyeltünk oda eléggé oda biológiaórán, egy csomó dologban megvilágosodhatunk a testünk működéséről, fertőzések és a rák terjedésének mechanizmusáról, azt is megtudhatjuk, hogy már azzal egy rakat elváltozásra, betegségre kell számítanunk, hogy az emberős Australopithecus két lábra állt.
A regény alaphelyzete egy fekete és egy fehér házaspár szoros barátsága. A fekete Gwen Shanks és a fehér Avia Roth-Jaffe bábák, az otthonszülés elkötelezett támogatói. A férjek, a fekete Archy és a zsidó Nat apró second hand lemezboltot működtetnek, Tropakörnyék elnevezés alatt. Az Oakland fehér, illetve fekete lakónegyede között húzódó lepusztult területről elnevezett üzlet eleve veszteséges, ráadásul a profi sportolóból popmogullá átvedlett fekete milliárdos, Dumdum Goode a közvetlen közelében szeretné felépíteni legújabb üzletközpontját.
Az Elveszett madarak egy tagadhatatlanul erős debütálás, amely képes szólni a régi motoros sci-fi olvasókhoz ismerőssége miatt, de ugyanúgy a szépirodalmi olvasókhoz líraisága miatt, diverz szereplőivel pedig szélesebb közönséghez.
Milan Kundera is ezzel a problémakörrel foglalkozik, miközben filozófiai, történelmi és politikai színezetben tálalja a `68-as prágai tavaszt, s az események sodrásában vergődő szereplők életét. Egy orvos, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, mind ebben a zűrzavarban álmodják az életüket, bizonytalanul keresik a boldogságot és önmagukat, ám hiába, hiszen csupán küszködnek kapcsolataikban és munkájukban, nem lelve helyüket a világban.
Földből kiásott hullákról, kannibalizmuson tetten ért tinédzserekről, a beteg szívek szerelmeseiről, boszorkányságról, átkokról, babonákról és hallucinációkról, nem létező lények kalandjairól, megmagyarázhatatlan jelenségekről olvashat, aki kézbe veszi Mariana Enriquez tizenkét írást tartalmazó novelláskötetét. Az argentin író szövegei valóság és fikció határán egyensúlyoznak, bomlott elméjű hősök és kísértetek népesítik be a kötet lapjait. Hátborzongató, horrorisztikus, nagyon furcsa, éppen ezért nehezen felejthető olvasmány.
Az ég madarai posztapokaliptikus miliőben játszódó, prózát és lírát leleményesen vegyítő, meditatív hatású regény. Tulajdonképpen tekinthetünk rá izgalmas gondolatkísérletként is, mely arra próbál választ találni, vajon a totális egyedüllét állapotában mégis meddig maradhat ember az ember?
Azaz az államszocializmusnak nevezett államkapitalizmus rendszerében voltak eltérő ideológiai frontok, melyek adandó alkalommal ízlésnek is tűnhettek, de nem létezhetett a művészet magától értetődő szabadsága. Mindez, mint azt Herczog Noémi igen pontosan látja s érzékletesen írja le könyvében, nem létezhetett volna a kritikai gépezet nélkül, melynek bizony fontos része volt az a feljelentő kritika, amely az ideológia aktuális állapota, elvárásai és szükségletei által meghatározott kultúrpolitika eszköze volt.
Az olvasó – a borító és a fülszöveg sugallata ellenére – nem egy távoli világba lép be, hanem saját belső valóságával szembesül. A versek azonban megteremtik a más élethelyzetekbe való helyezkedés, az együttérzés és a megértés lehetőségét is. Izsó Zita könyve bár megkísérli feltárni a traumák elbeszélésének egy lehetőséges módját, legnagyobb erénye mégis az, hogy eközben rávilágít az önmagunk által felállított korlátokra, saját bekerített erdőnkre.