Kertész Ákos: Makra
Végül lepontoztam, mert annyira nem jó. Pedig lehet, hogy éppen ettől jó, hogy olyannyira visszaadja az eredetileg szándékolt lelki lehúzást. Vagyis profin megírt. Mégsem vágyom vissza.
Végül lepontoztam, mert annyira nem jó. Pedig lehet, hogy éppen ettől jó, hogy olyannyira visszaadja az eredetileg szándékolt lelki lehúzást. Vagyis profin megírt. Mégsem vágyom vissza.
Jon Fosse kisregénye a születésről és a halálról beszél, nehéz és mindenki által tudott titkokat oszt meg velünk és a világba vetettségünkkel kapcsolatban vet fel kérdéseket.
A Baumgartner egy önéletrajzi elemeket is bőven felhasználó, ezúttal az életvégi számvetést középpontban állító, és a korábban megszokottakhoz képest minden tekintetben (legyen az a történet csavarossága, vagy a narratív trükkök bonyolultsága) jóval visszafogottabb kötet. Megjegyzem: ez azonban nagyon is jól áll neki.
A Kádár-kor, a rendszerváltást megelőző évek és maga az 1989-ben bekövetkező fordulat a történelmi háttere Jánossy Lajos új nagyregényének, melynek főhős-elbeszélője az időszak egy bőséges és részletgazdag metszetét mutatja meg saját élettörténetén keresztül.
A kötet szabályosan szétzúzza a társadalmi tabuinkat halálról, haldoklásról, a haldoklás kíséréséről és a gyászról egy család történetén keresztül.
Hogy az Éjjeli árnyak tükör-e, reflexió-e saját létünkre, vagy ablak, amin betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amit a fűtött szobából sokan elképzelni sem tudnak, mindenki döntse el maga.
A Mindenki másképp gyászol a kis formátuma ellenére nagyszabású könyv, megrázó elbeszélés és olyan irodalom, ami a témából adódó minden erőszakossága, fájdalma és szorongása mellett igazi olvasmányélményt ad.
A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.
Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.
Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat.