SZTE Klebelsberg Könyvtár
Lente Gábor műve egyéni, kivételesen személyes stílusban, képletek és ábrák használata nélkül, pusztán a szavak erejére támaszkodva vezeti be az olvasót a molekulák tudományába. A magyar versidézetek köré szervezett fejezetek azokat az alapvető összefüggéseket és fogalmakat tekintik át, amelyek a vegyészmérnökök, bányászok, kohászok, gyógyszerészek, anyagtudósok és bűnügyi helyszínelők szakmai gondolkodását az utóbbi két évszázadban meghatározták.
Idegen nyelvet beszélve az a célunk, hogy minél jobban szót értsünk másokkal, hatékonyan kommunikáljunk, de ehhez nem elég a jó nyelvtudás. A könyv a kultúra, a kulturális különbségek és az interkulturális kompetencia szerepét mutatja be az idegen nyelvi kommunikációban, az idegennyelv-tanulásban és idegennyelv-oktatásban.
Aki pusztán egy izgalmas indiános olvasnivalóra vágyik, az jobban teszi, ha bele se kezd. Akit azonban érdekel, miként is mentek a dolgok Amerikában mondjuk az 1867-es kiegyezés idején, az mindenképpen szánja rá az időt, mert ennél hitelesebb, tényszerűbb, bármiféle elfogultságtól mentes könyv nem sok van a piacon.
A lány, a nő, a többiek fejezeteiből egy tabló áll össze. Minden fejezet egy-egy karaktert állít a középpontba, minden karakter a saját világának középpontja és a saját univerzuma legfőbb mozgató ereje: monológokat olvasunk.
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a nem haldoklókat, másképp szenvedőket egyaránt, felfogják és közvetítik mindannyiu(n)k rezdüléseit, drámáit.
Jhumpa Lahiri rövidke alkotása ennek a furcsa szemléletmódnak és felépítésnek hála válik igazán különleges és egyedi kötetté, amely minden rövidsége ellenére is egy kimondottan lassú és az olvasóit is lelassulásra késztető költői próza, így elsősorban azoknak ajánlom, akik nem pörgős cselekményt, hanem csendet, otthonosságot és elmélyülést keresnek egy-egy kötetben.
A Stoner az, ami miatt az irodalmat kitalálták: nem a sekély igazságok, hanem a jelentéktelen apróságok szép megfogalmazása, a stílus és a mondanivaló csodálatos egysége. A könyvből árad a csendes szomorúság, mégsem szomorú.
Ha úgy tetszik, az angol nyelvű irodalomban Dickens története képviseli a karácsonyi ünnep világos, Joycé pedig a sötét oldalát: míg az egyik azt mutatja be, hogy a múlt szelleme milyen magasra tud emelni, a másik azt, hogy ugyanez a múlt milyen erővel képes lehúzni, megbénítani, paralizálni.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.