„Már dereng a lelki látóhatáromon Bethlen Gábor…“
A Móricz Erdély-trilógia első részének (Tündérkert) feldolgozása hamarosan kezdődik, mini tv-sorozat formájában, de olvasni is érdemes
Alig egy pár nap múlva, október 13-án kezdi vetíteni a televízió – aznap este dupla résszel – az utóbbi idők egyik legigényesebbnek ígérkező magyar televíziós fikciós sorozatát, a Móricz-trilógia első kötetéből készült Tündérkertet. Én még emlékszem, amikor a falusi könyvtárunkban sorba álltam édesanyáméknak a Forsyte Sagáért, s aztán a Nyomorultakért, meg persze a Monte Cristoért… mikor mit adott a tévé. Így tudom, hogy egy-egy ilyen bemutató azért megmozgatja a lapozni vágyó ujjakat is. :-))
(Amúgy a sorozat dramaturgiája és színészei nem tudom, milyenek lesznek – pedig persze ez a kulcsa –, de a képi világa és fényképezése, a díszletei és a ruhák pazarnak ígérkeznek.)
Gondolom, Móricz Zsigmond nem az az író, talán még az Erdély-trilógia sem az a mű, amiről elejétől fogva tisztázni kell, hogy kicsoda-micsoda, ezért csak pár érdekesnek tűnő szempontot villantanék föl a nagy mű keletkezése háza tájáról. Elsőre vegyük mindjárt a három regény pontos megjelenési adatait (melyek összevissza forogtak közkézen és az új kiadások címlapjai is redukáltak lettek erősen…) és pontos címüket, mert azok is megkoptak az idők során. [Az első könyvet, a Tündérkertet még 1921-ben folytatásban hozta a Pesti Napló, a könyv megjelenése előtt…]
- Móricz Zsigmond: Tündérkert. Szépasszonyok hosszú farsangja. Történelmi regény a XVII. század elejéről. Báthory Gábor erdélyi fejedelemsége, Bethlen ifjúkora; Athenaeum, Bp., 1922 (Erdély-trilógia I.)
- Móricz Zsigmond: A nagy fejedelem. A Tündérkert virágbaborul. Bethlen Gábor dicsősége. Zsuzsanna fejedelemasszony szenvedése eljő. Athenaeum, Bp., 1927 (Erdély-trilógia II.)
- Móricz Zsigmond: A nap árnyéka. Az asszonyi állat az ő urának dicsőségében láthatatlan lesz. Minél jobb, annál jobban és tökéletesebben: íme a regény. Athenaeum, Bp., 1935 (Erdély-trilógia III.)
Az író általunk ismert első nagy vallomása a témában, illetve Bethlen Gáborról 1913-ból való levele, melyet Hegyaljai Kiss Gézának írt:
„Én az elmúlt időknek nagy hanghallgatója vagyok és Bethlen Gáborban látom a letűnt századok egyik legnagyobb magyarját, legmagyarabb nagyságát. Látni akarom embereiben a kort és megszólaltatni annak a kornak a hangját, amelyben elmélyedek. Már dereng a lelki látóhatáromon Bethlen Gábor mindenképpen vezérnek termett alakja. Helyenként úgy érzem: drámának kellene lenni a róla szóló írásomnak. De benső történéseivel, érzelmi áttüzedettségével a regénynek is lebilincselő hősi ura lesz. Maga a nyelve is érdekes, igen gondos tanulmányt igénylő része a megelevenedő Gábor királynak. . .. Terjedelmét is látom már. Három kötetnél alább nem adom. Rövid, itt-ott nyers, de mindenütt emberi szólásai jellemfestők is, kortörténeti megvillanások is. Belülről én már látom Bethlen Gábort. . . . Arra a kérdésre, hogy mikor? Mikor lesz könyvvé az írásom? egyelőre nem válaszolok, hiszen az írásom természete és tárgya hozza magával a lelkiismeretes nekidölést.”
Móricz Zsigmond
Csáky Edit 1979-ben az Irodalomtörténet című szakfolyóiratban egy rendhagyó cikket közölt, ami különös keveréke volt a riportnak, emlékező esszének és irodalomtörténeti tanulmánynak. A tárgya az volt, hogy mik is voltak Móricz pontos történelmi forrásai és egyáltalán a trilógia történeti hűsége hogy is áll? S ehhez akkor az út Móricz Virágon, Móricz leányán keresztül vezetett. Tudniillik az egykori Móricz-lakás könyvespolcához, ahol hála Istennek az író (aztán meg leánya) egyben tartotta a trilógiához begyűjtött nem kevés irodalmat: monográfiákat, forrásközléseket és folyóiratszámokat.
„A háború második felét s a forradalmi korszakot teljesen a történelemnek adtam. Összegyűjtöttem Bethlen Gábor leveleit s ennek a kornak lehetőleg minden közleményét. Monográfiákat, naplókat, leveleket, a Századok teljes folyamatát s a Történelmi Tár egész sorozatát megszereztem s ezekben kutattam s kerestem a megnyugtató igazságot.”
– írta egy visszaemlékezésben később az író.
Csáky leírja az említett dolgozatban, hogy amikor megérkezett az egykori Móricz-lakáshoz, a szoba leghosszabb falán a földtől a mennyezetig sűrűn felhalmozva állt — egy szekrénnyel elválasztva — két nagy történelmi regényének, az Erdélynek és a Rózsa Sándornak a történeti forrásanyaga.
Az irodalmárokat nem csak a források, hanem nagyon helyesen, Móricznak a történelemhez, a modern történelmi regényhez való viszonya is izgatta. Nyilván Móriczot is, hisz tökéletesen tudta, hogy ez nem „jókaizás” lesz… olvastam egy levelében, hogy a híres Jókai-könyvet az Erdély aranykorát a sarokba vágta, látva, hogy abban Jókai nem igen foglalkozott a Móricz által sokkal fontosabbnak tartott történelmi hűséggel, hanem saját alakokat formált, saját tetszése szerint szőtte a szálakat, szóval abban messze több a fikció, mint a historikum, s talán a dráma is kevésbé dübörög benne.. (ahogy azt Móricz jelezte fentebb…):
„Nem tudom olvasni. Nem elég, hogy teljesen légből kapott, hogy történelmi gyökerei csak olyanok, mint a pipafüst vékony csíkja, amely odafent bodrokká s felhőkké terebélyesedik, de azért csak dohányfüst marad s nem valóságos felhődzés…”
Meg is állapítja az anyaggal küzdve, hogy a történelemírás bizalom kérdése… hogy
„történelmet írni rendkívül nehéz, mert a történelmi alakra rárakódik a múlt töméntelen salakja s a vélemények kikristályosodott törmeléke”.
Ma az ember úgy gondolja, biztos aggódva és kicsit szorongva dedikálta az első együttes trilógia-kiadást Szekfű Gyulának, aki nem csak a kor legnagyobb és legtekintélyesebb történésze volt, hanem XVII. század specialista is egyben.
A Szekfű Gyulának szóló dedikációjából is látszik, hogy már 1934 legvégén Móricz kézbe vehette a Trilógia „egybe” kiadását. (A dedikációnak sok oka van, de leginkább Szekfű kitűnő Bethlen Gábor-monográfiája és az, hogy a Magyar Történet I-VIII., illetve I-V. című Hómannal írott nagy munkájában a 17. század különösen jól sikerült és remekül megírt rész lett. S ezt a részt persze Szekfű Gyula írta. S mindenki tudta, a megjelent könyvvel kapcsolatban sokan megkérdezik, vajon ehhez Szekfű mit szólna?)
Azért kiderült, bármennyire is tisztelték egymást, az írónak komoly vitája is van Szekfűvel, például a Habsburgok megítélésének kérdésében. Szekfű a Magyar Történet korfestő bevezetőjében arról írt, hogy a 16. és 17. században növekszik a Habsburgok ereje és súlya Nyugat-Európában, láthatóan nem elegendő jelentőséget tulajdonítva az ekkori Németalföldnek és a kapitalizálódó Angliának. „Európa közepe a német birodalom”. Móricz Szekfű gondolatához a következő reflexiót fűzi Szekfű szövege margóján:
„A Habsburgok hivatása lett volna a nyugati Európa egyesítése. Ahogy Oroszország egy tagba fogta a keleti Európát, úgy kellett volna a Habsburgoknak a Nyugatot. De nem volt semmi koncepciójuk. Kiskaliberűek, tehát tehetetlenek.”
Látszódik a két mentalitás, eltérő világnézet is emögött. De meg kell jegyezni, hogy azért Móricz szinte forrásnak használja a Szekfű-féle friss Bethlen Gábor-könyvet. Nagyon sok adatot aláhúz, ami fontos a fejedelem további életútja szempontjából. Sőt! A könyv jegyzetapparátusában forrásokat jelöl meg, melyek nyilván ismeretlenek voltak számára. Szekfű 1929-es könyvét recenzálja is a Nyugatban, pozitívan, de azért saját Bethlen-képet adva ott is.
„Történelmet írni nagyon nehéz, mert emberek vagyunk, s a történetírónak fölötte kell állnia az emberi együttérzésnek alakjaival szemben. […] De a Bethlen Gábor lelki életének vannak mélységei, amikhez Szekfű nem nyúlt hozzá. Családi életét Szekfű nem kutatta fel, s nem ismerte meg, s nem vette tárgyalásba. Pedig ott vannak életének legfontosabb titkai. […] Ezernyi levele maradt fenn. […] De hol vannak azok a dokumentumok, amelyek a levelek mögött múltak el. Azok az adalékok, amelyek nem jutottak az írás kibeszéléséig.”
Móricz a trilógia kb. közepén tartva írja, annak a trilógiának a közepén, aminek a tartóoszlopa mégiscsak Bethlen és fősodra pedig az ő drámája:
„Az Árpádok óta Bethlen Gábor az egyetlen magyar fejedelem, aki a magyar koncepciót érzi és cselekszi. Nagy Lajos egy idetelepedett világhatalmi tényező, Mátyás egy innen kiinduló világbirodalmi harc fajtának egészséges, jogos, becsületes kiterebélyesedésén dolgozik. Nemzeti hős. A magyar jellem s a magyar érték legfőbb reprezentánsa.”
Akit a történelem, a közélet, a politika és a magyarság kérdései úgy izgatnak, hogy ezeket szeretik műalkotásokban is átélni, azok számára különösképp is alapműnek számít ez a három egybeforrt regény. A megoldhatatlan történelmi szituációkban (lásd még Trianon utáni Magyarország és a harmincas évek Európája – mindegyik történelmi kutyaszorítóban…) megoldási kísérletet, gondolatot és koncepciót felmutató erő bukkan fel: a történet középpontjában az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor. Személyében olyan nemzeti karaktert láthatunk, aki a lehetetlen megkísértésén fáradozott s nem is csekély sikerrel.
Móricz nyilván nem aktuálpolitizál, de az biztos, hogy ezzel a történettel egyfajta kiutat is vázol fel az ismét csak nehéz vagy majdnem ellehetetlenült (1933-ban fejezi be a kéziratot!) helyzetben lévő magyarság számára. Mégpedig teszi ezt úgy, hogy mindezt a XVII. századelő történelmébe ágyazza, és bonyolult szövedékű korfestő prózába csomagolja, a történelmi tanulságokon messze túlmutató irodalmi élményt is nyújtva olvasóinak…
Móricz Zsigmond
Tündérkert (Erdély-trilógia 1.)
A Tündérkert 1921-ben jelent meg először, s a harmadik kötet 1934-ben. Százszámra olvasta hozzá a forrásmunkákat, s könyvtárnyi kötetet gyűjtött belőlük. Hiteles történelmi regény is lett, amelynek egyes mozzanatait a történészek „tényanyagként” használják. Pedig a „feltámasztott” történelmi személyek, akiknek még „tüdeje, mája” is hitelesnek hatott, ugyanakkor önmagára és barátaira, ismerőseire is emlékeztettek:
A tündérkert Báthory Gáborában, a „halálba farsangoló” fejedelemben kritikusai Adyt vélték felismerni, a forradalmi gondolkodót, a váteszt, s a mellette megjelenő Bethlen Gábor figurájában önvallomást láttak, „akinek Báthory az eszményképe, de aki a kisemberek, parasztok, kereskedők számára csinál egy boldog zümmögésű kaptárt Erdélyből” – olvashatjuk Németh Lászlótól.
Harc, szerelmi tobzódás, kiszámíthatatlan indulatok, okos, messzire világító tervek s az élvezeteken kibicsaklott törekvések, az élettől kicsikart örömök és bűnhődések, meghunyászkodó, alamuszi megalázkodások és kegyetlen-keménye vívódások, árulások regénye a Tündérkert, amelyben a XVII. század elejének (1608-1613) erdélyi élete elevenedik meg.
Eredeti megjelenés éve: 1922 (1921-ben a Pesti Napló közölte folytatásokban)
(A kötet fülszövege a molyon)
Móricz Zsigmond
A nagy fejedelem (Erdély-trilógia 2.)
A legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg.
Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor elhatározta, hogy föl fogja emelni Erdélyt. Ennek az emberfeletti, a magyar történelem egyik legjelentősebb, legnagyobb szabású vállalkozásának elbeszélését nyújtja a kötet. A történelmi regény azonban önéletrajzi elemekkel is gazdagodott. Elsősorban Bethlen házassága válságának rajzában. A robotos, kemény erkölcsiségű hitves, Zsuzsanna fejedelemasszony mellett megjelenik a puritán fejedelem életében egy izgató szexuális talány is, a démoni vonzású szerető, Báthory Anna. Bethlen két nő között osztja meg szívét. Felesége, Károlyi Zsuzsanna a jóságot, szeretője Báthory Anna a nagyvonalúságot, merészséget, szépséget és romlottságot képviseli. E szenvedély hatalmas erejű megjelenítése a regény egyik legnagyobb tette; legyőzésekor, a válságon való túllépéskor, a regény végén pedig sugárzó többértelmű jelentéssel, ismét felvillan a valahai tündérkirályfi, Báthory Gábor figurája. A diadalmas „nagy fejedelem” az ő nótájára gyújt.
Eredeti megjelenés éve: 1927
(A kötet fülszövege a molyon)
Móricz Zsigmond
A nap árnyéka (Erdély-trilógia 3.)
A mű Erdély aranykorának záróakkordja, bár tervezett még egy negyedik kötetet is, a Hadak ura címmel, ám ennek megírásától a kiadó érdektelensége eltérítette. Ez is Bethlen Gábor regénye, fejedelemségének hatodik esztendejéről szól, a férfiszenvedélyről, az emberi hűségről és a harci készülődésről. Móricz Zsigmond így tűnődik egyik vallomásában hőséről: „nemzeti hőst kerestem, akiről regényt lehet írni, valakit, aki evvel a néppel nagyot tudott alkotni… Így állapodtam meg Bethlen Gábornál, akiben rögtön sok rokonszenves vonást leltem: árva gyerek, maga csinálta ember, s ízig-vérig magyar minden célkitűzésben. Ma már nem látom politikáját a második korszakban annyira magyarnak: őbenne is hatalmi vágy van, s a háborúra is azért indult ki, hogy cseh király lehessen… Az asszonykérdés pedig a Janka probléma. Íme, kilenc éve meghalt, és nincs több asszonyesetem. Soha más nő nem érdekelte »elszánt poéta ceruzámat«, csak a vele való élethalálharc. Ő levonta a konzekvenciákat; én tovább vívódom vele. Ő tett íróvá, s ő tart ma is.” – Nagy íróvá tette. Erdély s a XVII. század magyar és közép-európai történelmét tőle tanuljuk tisztelni is, átélni is.
Eredeti megjelenés éve: 1934
(A kötet fülszövege a molyon)
[Képek forrásai: Megalfilm (1); Wikipédia: Báthory és Bethelen címerek, portrék (2,4-6,8,9); Antikvárium: dedikált kötet (7); Moly: kötetborítók (3,10-14).]
