Tagged: rejtély

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság

Scalzi egy szórakoztató kis sztorit hozott össze, ami sikeresen kiránthat valakit akár egy olvasási válság határáról is. Kezdő sci-fi, fantasy olvasóknak bátor szívvel ajánlom, a veteránok pedig ne támasszanak vele szemben egekbe menő elvárásokat, csak élvezzék. Minden hibája ellenére is szerethető kis regényről van szó, érdemes tehát adni neki egy esélyt, ha vidulni akarunk egy jót.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.

Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Daphne du Maurier legnépszerűbb regénye lenyűgöző mértékben áll ellen a porosodásnak. A több mint hetven éves A Manderley-ház asszonya nemcsak nyelvezetében hat frissnek; főhősével ma is bárki tud azonosulni, aki érezte már úgy, hogy összenyomja őt párja volt kedvesének emléke.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.